1992. év

(A vita lényege az, hogy mennyi szavazat kelljen egy kisebbségnek ahhoz, hogy parlamenti mandátumhoz jusson. A Kormány 3000 szavazat mellett foglalt állást, míg van olyan javaslat, miszerint már 500 szavazat is elegendő legyen. Továbbá a parlament Alkotmányjogi Bizottságának elnöke – miközben egyetért a parlamenti képviselői létszám növekedésével – kéri, hogy a választójogi törvény taxatíve sorolja fel azt, hogy mely nemzetiségek gyakorolhatják a választójogukat.)

De itt merül fel akkor ez a kérdés, ha a parlament sorrendiségét látjuk. Ha a parlament elfogadja a kisebbségi törvényt, amely taxatíve felsorolja a kisebbségeket, és csak azután kerül sor a választójogi törvény elfogadására, akkor lehet ebben a törvényben hivatkozni a kisebbségi törvényre. De abban a stádiumban, amikor beterjesztjük a választójogi törvényt, és még nincs biztosítva a kisebbségi törvény taxációja, ezért abban lenne logika, hogy a párhuzamos taxatív felsorolást alkalmazzunk, mert abban az esetben, ha közben elfogadják a kisebbségi törvényt, még akkor is lehet egy módosítást benyújtani, ami csak arra hivatkozik, hogy a kisebbségi törvény ilyen paragrafusa alapján felsorolt kisebbségek. De mivel ez még valóban nincs biztosítva, így van logika benne, a két helyen történő felsorolásnak.

(Ötletként merül fel, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési képviseletét legegyszerűbben egy kétkamarás parlament oldaná meg.)

A következőt szeretném akkor ezzel kapcsolatban mondani. Az egyik, mindjárt a végén kezdve. Kétkamarás parlamentet ebben a választási ciklusban létrehozni reménytelen, ezt elvégezni nem tudjuk. Bár elvileg én is híve vagyok a kétkamarás parlamentnek önkormányzati stb. szempontból, de miután ezt nem tudjuk kialakítani, ezért nekünk most abból kell kiindulni, hogy ilyen nincs. Ez a következő parlamentnek lehet a feladata majd, hogy megoldja az új alkotmányt, és esetleg megoldja a kétkamarás parlamentet. Ebben az alapozó első négy évben ez teljesen reménytelen, ráadásul szakmailag stb. sincs előkészítve. Ebből következik a második része a kérdésnek, hogy ha 386-ról megnöveljük a képviselők számát 399-re, ezzel lényegesen nem növeltük meg ennek a parlamentnek a létszámát. De abból kell éppen kiindulni ennek az indoklásánál, és inkább ezt kellene hangsúlyozni, hogy ma Magyarországon egykamarás parlament lévén, ez az egykamarás parlament kell, hogy ellássa mindazokat a feladatokat, amelyeket más országban egy kétkamarás parlament lát el. Ennek következtében a parlament aránylag nagy létszámát az indokolja, hogy egykamarás parlamentünk van. Tehát meg kell fordítani pontosan ennek az argumentációját, hogy ez teszi indokolttá a nagy létszámot. Mi most egyszerűen nem tudunk ebben semmit sem tenni. Ha mi most hozzányúlunk ehhez a választójogi törvényhez, és hozzányúlunk ehhez a választójogi struktúrához, nem kívánok jóslásokba bocsátkozni a ’94-es választásokkal kapcsolatban. Ez az egyetlen olyan választójogi törvény, amit ’90-ben mi is elfogadtunk, ami biztosította Magyarországnak a stabil kormányzást, és ami lehetővé tette más országokkal szemben, hogy még itt mindig ugyanaz a Kormány van, amelyik elkezdte. Tehát ez éppen ennek az eredménye. Ha itt áttérnénk a tiszta listásra, ami azonnal fölmerülne, a Fidesz már követeli is, mert rájöttek arra, hogy a Fidesznek sokkal egyszerűbb lenne, vagy legalábbis úgy gondolják, hogy jobb választási eredményt érnének el. Nem kívánom most ezt pártpolitikai szempontból elemezni, de nekünk nem lenne hasznos, nem lenne célszerű, ezért emellett kell kiállni. Ha emellett a választójogi törvény mellett tartunk ki, ami logikusan következik, akkor nincs más választásunk jelenleg, mint ebbe az irányba menni. Úgyhogy úgy gondolom, hogy ezt inkább az argumentációban kell hangoztatni, hogy mivel nincs kétkamarás parlamentünk. Majd, ha az lesz, akkor le lehet csökkenteni a létszámot. A másik kérdés ez az 500 vagy a 3000, vagyis hogy mennyi szavazat kell a parlamentbe való bejutáshoz. Azt nem hiszem, hogy alkotmányjogi szempontból el lehetne fogadni, hogy ezt tól–ig adjuk meg, ezt alkotmányjogilag nem fogadnák el, tehát meg kell határozni, hogy vagy 500 vagy 3000 vagy 5. Mindhármat „vagy”-ként sajnos nem lehet megoldásként választani, mert az Alkotmánybíróság azonnal megtárgyalná és megsemmisítené. Na most, itt az a kérdés, hogy az 500-zal kezdjük-e. Ez egy politikai döntés nyilván, hogy országosan nézve van-e annyi, mivel országos listáról van szó. De ha nincs, akkor a 3000 mellett maradunk. Én úgy gondolom, hogy ha háromezret kimondunk, és háromezerrel indítunk, az jó, mert ha még háromezret sem tud egy nemzetiség összehozni egy országos listán a Budapestre elszármazottaktól Nagykanizsától Kisvárdáig, akkor arról nem érdemes beszélni. Utána viszont azt mondani, hogy aki 500­at össze tud gyűjteni, szóval én ezt olyan aránytalanságnak érzem, ha ötszázzal mondjuk ezt ki. szerintem még a 3000 is egy komédia, de a 3000-nél lejjebb menni szerintem már egyszerűen abszurdum, és a pártokkal szembeni ellenérzések következtében már csak bosszantásból is az emberek a nemzetiségi listára fognak szavazni. Úgyhogy meggyőződésem, hogy lesz ilyen szavazás, és lesz olyan, aki úgy fogja érezni, hogy egye meg a fene, ő nemzetiségi listára szavaz inkább, mint pártlistára. Tehát én attól nem félnék, hogyha tényleg van háromezres lista, hogy háromezres listát ne töltene ki a nemzetiségek száma. Komolytalanná tesszük a képviseleti demokrácia elvét, ha az egyik helyen 500-zal be lehet jutni a parlamentbe. Szóval még a 3000 is komikus, de rendben van a speciális magyar viszonyok mellett. Tehát egy ilyen rendszernél én ezt a háromezret elégnek tartanám, és beleértve az értelmiséget, és beleértve a számos neurotikus embert, szerintem biztosítva van, hogy a háromezerrel azért ezt meg lehet oldani. A szavazócédulával kapcsolatban újra felteszem a kérdést, hogy nem lehetne-e ezt a második szavazatot, amivel pártlistára vagy nemzetiségi listára szavazhat, egy szavazócédulával elintézni? Ha két cédulát kap, és ha előre be kell neki mondani, hogy ő most kér egy nemzetiségit, ezt már sérelemnek veszi. Ezt azért fogja sérelemnek venni, mert ezt a nyilvántartásba vétel egy fajtájának tekinti. Abban az esetben, ha hármat kap minden magyar ember, akkor mindenki ki fog hármat tölteni. Egy rakás érvénytelen szavazat lesz, mert azt fogja hinni, hogy neki hármat kell kitölteni, ugyanis a hülyeség az egyetlen fix pont az életben, amire építeni lehet. Tehát a másik dolog, hogy ha van egy egyéni, egyszínű, zöld szavazócédula, és van egy olyan, amin pártok vannak és egy országos nemzetiségi lista, és rá van írva még a cédulára, hogy csak egy rubrikát tölthet ki, és ezt elmagyarázzák, akkor van esély, hogy érvényesek maradnak a szavazatok. Tehát én nem változtatnék a két szavazaton, hanem olyan szavazócédula-rendszernek kell lenni a másodiknak, a listásnak, amin a pártok és nemzetiségek rajta vannak, és abból dönthet a választópolgár, hogy csak egyet tölt ki. Ezt rá lehet vezetni külön a cédulára, és ezt lehet propagálni. És akkor az érvényességi alapon is úgy történik, hogy ha kettő van rajta kihúzva, akkor már érvénytelen. Egy költői kérdés, hol van arra egyetlen nemzetközi precedens, hogy egy arányos, egy képviseleti rendszerben szavazattal, tehát nem delegálva, nem ombudsman-jelleggel, nem is behívásos rendszerrel egy korporációs parlamentben, hanem egy rendes parlamentben – ilyenben, mint a miénk –, 10 milliós lakosságnál a háromezret elérő nemzetiségnek a képviselőjére kelljen számítani. Van-e erre nemzetközi példa?

(Senki nem tud erre példát mondani.)

Az elképzelhető, sőt helyes is, hogy az önkormányzatba jön a nemzetiség, de mi itt még a parlamentben is helyet biztosítunk nekik. Kérem felhívni a figyelmet arra, a pártokét automatikusan, hogy ahol jelentős nemzetiség van, a választójogi törvény alapján egyéni jelölt nemzetiségi is lehet, vagyis a magyar választójog lehetővé teszi azt, hogy egyéni jelöltként a képviselőséget nemzetiségi kapja. A másik, hogy a pártok érdeke is az, hogy a párt bejusson a parlamentbe, ergo, ahol nemzetiségi többség van, ott nemzetiségit jelöl. Ez egy külön privilégium, ez egy pozitív diszkrimináció, hogy ott még lehetővé tesszük a kisebbséget. Tehát ezt azért kell hangsúlyozni, hogy a kisebbségnek a parlamenti képviselete az mind az egyéni kerületben, mind a pártoknál jelentkezik, és ez még egy harmadik pozitív diszkrimináció, hogy mi külön állítunk egy nemzetiségi listát, sőt ezen belül még egy olyan számbeli különbséget is teszünk, hogy általában egy mandátumhoz 70 000 szavazat kell, míg egy nemzetiségi mandátumhoz pedig csak 3000. Ezt így kell sorozatban eladni, mert így igaz egyszerűen. Erre nincs más példa, mert tényleg akkor nevetségessé tesszük magunkat. Az pedig, hogyha nem jön be egyetlen 3000 fős nemzetiségnél annyi szavazat például a szerbeknél, akkor azt fogjuk mondani, hogy a Pohankovics Pista szerb, holnap kihirdetjük. vagy keresünk valakit, csak akad a parlamentben, akinek viccsel fog végződni a neve. Na tessék, akkor van három lehetőségünk, amiket most én fel fogok tenni. Tehát van az eredeti, ami egyáltalán nem beszél erről a problémáról, kiindult ugye abból a feltételezésből, hogy ez van. A másik két lehetőség az, amit ebben a szituációban én felvetettem. Abban az esetben, ha a kompromisszumos javaslatot fogadjuk el, akkor az azt jelenti, hogy hivatalos normaszövegben kell hivatkozni a törvényjavaslatnak a kisebbségi törvényjavaslat szövegére azzal, hogy abban az esetben viszont, ha mégis úgy alakulna, hogy előbbre kerülne a választójogi törvény elfogadása, akkor abban a pillanatban egy módosítást kell benyújtani hozzá, amelyik a taxációt? felsorolja. Ez a lehetőség van. Kérem, akkor ezt bocsátom szavazásra először, tehát akkor ez ellen ki van? Ellenvélemény, tartózkodás? Hát akkor ezt a kompromisszumot ezek szerint elfogadta a Minisztertanács. Tehát akkor kérem, ezt belevenni. És melyik volt a harmadik? Ja, igen, a tizenhárom fővel való növelés. Jobb híján, hangsúlyozva azt, hogy nagy a parlamentünk, amit nem is élvez az ország, hogy ilyen nagy, de nem ezen az esetleges 13 főn fog bármi is múlni.

(Valaki felveti, hogy a plenáris ülésteremben nem fognak tudni leülni, mert nincs szabad szék.)

Kérem szépen, van annyi szabad szék, ráadásul egyidejűleg úgyis el kell fogadtatni azt is, hogy a Nemzeti Bank elnökének a helyét, a Legfőbb Számvevőszék, a főügyész helyét át kell helyezni, hiszen ezek mind a páholyba áttelepítendő funkciók, mert egyetlen parlament nincs a világon, ahol hivatalból a képviselők közt ülnének ezeknek az intézményeknek a vezetői. Ez egy abszurdum, ami van. Egyébként a patkó is egy abszurdum, az sincs sehol, nem is volt soha, hogy a kormánytagokon kívül mások is a miniszteri patkóban ülnek. Kormányzó vagy a köztársasági elnök, ha megjelent, akkor nem ott volt a helye, ahonnan ki-be lehet futkosni, hanem egy trónszékszerű helye volt, még Tildy Zoltánnak is. Hát ezt majd még felvetjük. Külön volt még a parlament elnöke, Varga Béla is. Régen az Országgyűlés elnöke mindig az első sorban, a miniszterelnök mögött ült. Ez volt a kialakult gyakorlat, az volt a képviselői helye. Szóval patkóban csak a végrehajtó hatalom, közvetlenül a Kormány ült. Tehát lehet helyet csinálni úgy, hogy vannak fölöslegesen ott ülők, akiket el kell onnan ültetni. Akkor a 13-as főt a jelen helyzetben le lehet ültetni. Akkor a jelen konstrukció mellett van-e ellenvetés, tartózkodás? Nincs, akkor ezt is elfogadjuk. Van-e még nyitott kérdés?

Az országos hatáskörű államigazgatási szervek jogállásának (irányítási-felügyeleti rendjének) egységesítésével kapcsolatban.

(Két típusa van az országos hatáskörű szerveknek. Egy részük a Kormány felügyelete alatt, míg a többi pedig miniszter felügyelete alatt működik. Azonban több tucat olyan szerv működik még, aminek nem tisztázott a jogállása, különösen a felügyeleti rendje. Ebben próbál egységes rendet tenni az előterjesztés.)

Ez, azt hiszem, valamennyi miniszter előtt világos, ahogy a határon túli magyarság például a Jeszenszky Géza vagy az etnikai, nemzetiségi pedig Nagy Ferenc miniszter felelősségi körébe és annak megfelelően a felügyelete alá tartozik. Erről van szó. Itt vannak felsorolva a hármas mellékletben a Nemzetbiztonsági, az Információs Hivatal, amire például Füzessy Tibor felügyelete terjed ki. Van-e olyan kérdés, ami az itt felsorolt, a hatályos jogszabályok szerinti országos hatáskörű szervek, államigazgatási szervek jegyzékével kapcsolatban merül fel? Van-e itt olyan, amelyik egyáltalán problémát jelentene?

(Válaszként elhangzik, hogy a miniszterelnök úr kérésére mindegyik le van fedve. A jelenlegi helyzetben egyedül a KSH nincs.)

Annyiban, hogy a KSH esetében valóban nincs külön miniszter kijelölve, aki felügyeli. Tehát elvileg sajnos akkor úgy van, ha nincs közvetlenül miniszter erre kijelölve, akkor automatikusan a miniszterelnök. Tehát a felsoroltakból mindegyiknek megvan a felügyelő minisztere, miután itt ez a szöveg kimondja, hogy mind a Minisztertanácsban, mind a parlamentben a felelős miniszter képviseli azt az országos hatáskörű szervet, amelyiket érint. Viszont, ha az érzékem nem csal, a hatályos jogszabályok szerint országos hatáskörű államigazgatási szerv az Országos Műemléki Felügyelőség is. Jogi nyelv szempontjából az egyetlen kritérium, ami ettől megkülönbözteti, hogy minisztériumi szervezeten belül vagy kívül működő országos hatáskörű szerv. Tulajdonképpen akkor ezt a kérdést megoldja, mert ha ezt hozzáteszem, hogy minisztériumon kívüli szerv, tehát a minisztérium szervezetén kívül működik, akkor logikus, hogy ott külön kell egy miniszteri felelősséget vállalni. Ha minisztérium szervezeti keretén belül működik, és a minisztérium alá rendelt országos hatáskörű szerv, akkor benne van eleve a miniszteri felelősségben. Hát végeredményben a hatáskör a döntő, legfeljebb az a kérdés, ha itt jogfilozófiai vitába kezdünk vagy jogelméletibe, hogy miből ered a hatáskör?

(Polémia alakul ki akörül, hogy van-e különbség az irányítás és a vezetés között.)

Nem tudom, most haloványan emlékszem az alkotmánybírósági döntésre, amiben az Alkotmánybíróság a honvédség irányítása és vezetése között is különbséget tett, éppen a főparancsnok esetében. Jól emlékszem, bár biztosan nem tudom, tessék? Tehát vezeti. Tehát a parancsnok vezeti, magyarul a Lőrinc, a miniszter pedig irányítja, és a köztársasági elnök ezen kívül van, szóval pontosan ezt határozta meg. Tehát, ha a Kormány irányít, és nem tudom, hogy van-e jogszabály, kérem, nézzétek meg, de a gyakorlatban a közvetlenül Kormány alá tartozó országos hatáskörű szerveknél szerintem a Kormány felhatalmazásának tartalmaznia kell, hogy a Kormány átruházza az irányítást. Ugyanúgy, mint egy tárcánál. Gondolom, és ebben az esetben nemcsak felügyeletről van szó, hanem irányításról is.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 335-340. oldalán megjelent szövege)