Az 1992. január 16-ai kormányülésen Antall József érdemi hozzászólása a Kormány üléseinek 1992. I. félévi munkatervi javaslata kapcsán a törvényalkotással kapcsolatban
Újra felvetem azt a kérdést, amit már többször elmondtam, de ebben nem tudunk, azt hiszem, előrejutni. Meg kellene értetni a parlamenttel, hogy a jogalkotási törvénynél kellene egy olyan módosítást megpróbálni – és ezt úgy látszik a parlament oldaláról egyszerűen nem lehet elvárni –, ami lehetővé teszi ezeknek a törvényeknek, ami lassan a 200-at is kiteszi, elfogadását. Az ország működőképessége érdekében és a jogállamiságnak megfelelő működéshez lenne szükség erre. Tehát valahogyan mégiscsak meg kellene oldani, hogy rövid kerettörvények mellett nem hosszú időre szóló kormányrendeletek szaporításával lehessen szabályozni. Régebben az Elnöki Tanács által kiadott törvényerejű rendeletek és a viszonylag kevés törvény alkották együttesen a törvénykezést, és ezek a törvényerejű rendeletek nagyon komoly kérdéseket szabályoztak egy nem jogállamban. Amikor a régi világban csőd volt, akkor is volt megoldás, mert a parlamentnek az úgynevezett 33-as bizottsága hozta meg a törvényeket bizonyos gyorsított eljárással. Szóval tarthatatlan helyzet egy átmeneti időszakban, hogy ilyen törvényalkotási rendszerben dolgozzunk. A földosztásról például egy kormányrendelet döntött ’45-ben, nem törvény.? A parlament előtt fel kell vetni ezt a problémát, és tudatosítani kell, hogy ha ezt nem változtatjuk meg, nem tudunk a jogállamiságnak megfelelni. Ha a parlament nem képes ennyi törvényt elfogadni a jelenlegi törvénykezési eljárás mellett, akkor nincs más út, mint meghatározott időre egy másik törvénykezési eljárást intézményesíteni, mert máskülönben csőd lesz.
(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 286. oldalán megjelent szövege)
