1991. év

Azt hiszem, van egy alapvető dolog a jogalkotás területén, amit lassan el kell ismernünk. Egy teljesen rossz jogpolitikai elképzelés volt, hogy itt nagy, reprezentatív törvények szülessenek. Itt arra kellett volna berendezkedni, és azt kellett volna csinálni a sajtótörvényben és egyebekben, hogy csak néhány szükséges módosítást végrehajtani. Azt kell átgondolni még egyszer, hogy ezek a nagy, reprezentatív elképzelések, amik itt megszülettek sorban, és amiket legyártanak a jogászok, a négy év alatt elképzelhető-e, hogy elfogadást is nyernek. Szerintem csak azt kellene elkészíteni és beterjeszteni, ami most a működőképesség szempontjából fontos. Tehát a sajtótörvényben is azt kell megnézni, hogy mi az, amit a sajtótörvényben föltétlenül el kellene érni. De ha sorba vesszük ezeket a nagy törvénytervezeteket, képtelenség, hogy mindezek az idő hiányában elfogadást nyerjenek. Ugyanis teljesen elhibázott irányba mentünk el. Teljesen elhibázott ez a jogállamiság gondolatvilága, hogy mindent törvényben kell szabályozni. Ez egy többpártrendszerű parlamentben elképzelhetetlen és megvalósíthatatlan. Azonkívül a mi Házszabályunk, ami szintén kétharmados döntést igényel, szintén nehezíti ezt. Az angol parlament csak azt tárgyalja, amit a Kormány beterjeszt elé. A francia parlament házszabálya szerint a Kormány kérheti azt is, hogy vita nélkül döntsenek bizonyos kérdésekben. Ez a mi parlamenti házszabályunk és ez a kialakult parlamenterizmus a weimári csőd,? sőt a lengyel SZEJM-csőd felé megy, ami a XVIII. században Lengyelország felosztásához vezetett.? lassan odajutunk mi is. Tehát, ha ebből nem tudunk kilábalni, és közben jogászaink érthető módon valóban nagy, díszes, szép jogalkotásokat akarnak végezni, akkor ezzel csődbe jutunk. Tehát a stratégiánkat teljesen át kell a jogalkotási téren alakítani. Minél kevesebbet szabályozni törvényben, és amit nem muszáj, azt nem kell törvénybe foglalni. Amit viszont törvényben kell, ott lehetőleg csak módosítsunk. Szeretném az Alkotmányra felhívni a figyelmet, amit valaha még együtt csináltunk az asztal két oldalán. Egy teljesen sztálini alkotmányból csináltunk egy polgári demokratikus alkotmányt alkotmánymódosítással. Nem kell feltétlenül mindig új dolgokat csinálni, csak néhány paragrafust kell módosítani, ha szükséges. alkalmazzuk a felhatalmazást is kormányrendelet meghozatalára, mert különben működésképtelenné tesszük az országot ezzel a jogalkotási rendszerrel, amit itt parlamenti úton viszünk. Ez a jogászok dolga, hogy kitalálják, hogy hogy nem kell jogot alkotni. Egyszerűen a Kormány működését meg tudja akadályozni ezáltal a jogalkotással a parlament. Tulajdonképpen akár akarva, akár akaratlan megakadályozza a Kormány működését, mert mindenről hosszú törvényt hozunk. Erre állítsunk fel egy bizottságot, és nemcsak időrendben rostáljuk meg azt, hogy mire kell és mire lehet törvényt alkotni. Feltétlenül külön kell megnézni a közjegyzőktől kezdve, a gyermek- és ifjúságvédelemig, hogy melyek azok témák, amelyeket meg lehet oldani törvényalkotás nélkül is. Működni kell. Alakuljon egy bizottság, amely ténylegesen vizsgálja ezt. Itt van a Büntető törvénykönyv vagy a magánnyomozói tevékenység, a személy- és vagyonvédelmi tevékenységről szóló törvény. Nem lehet ilyet egy rendelettel, a meglévő törvények alapján készíteni? Tudom, hogy igény van ilyen törvények megalkotására, és minden tárca dolgozik, minden tárca megcsinálja a maga jogalkotását, de ezeket egyszerűen képtelenek vagyunk végigvinni. Az az igazi, mint ami az angol jogrendszerben van, ahol még mindig egy XVIII. századi törvény alapján csinálnak egy mondat módosítást, és attól működik az egész. De az, hogy minden lépést kodifikálunk, ez teljesen hibás irány. Az egészet meg kell értetni, és a közigazgatási államtitkári értekezleten kellene ezt megértetni, hogy nem ez a cél. Én csak ránéztem, például állattenyésztés. Mi az, ami miatt az állattenyésztésről törvény kell? Reprezentatív törvényalkotás nincs most, ameddig a megfelelő jogrendszert nem építjük ki. Nincs itt az ideje a reprezentatív törvényalkotási időszaknak. Lehet, hogy az állattenyésztésről egy valamilyen törvényi felhatalmazás alapján kormányrendeletet kell kiadni. Állattenyésztési törvény nélkül remek állattenyésztést lehet csinálni. Nem kell mindenről törvényt alkotni. A Kormány súlyát csökkentjük vele, ha mindenről törvényt akarunk hozatni.

 

 

Nem azért, hogy ellentétesen nyilatkozzam a közigazgatási államtitkárral, de hogy eloszlassak valami félreértést a még 1988-ban meghozott kormányhatározattal kapcsolatban, ami a kormányzati és közigazgatási reform ügyét a Belügyminisztérium hatáskörébe utalta. Két különböző dologról van szó. Ha jól értelmezem, én is itt most elolvasva, tulajdonképpen van egy kormányzati koordinációs feladat és annak elvi kérdései, és vannak a közigazgatás egészét érintő kérdések. Ha a Belügyminisztérium a magyar közigazgatási minisztérium, akkor annak feladatkörét, illetve elveit érintő kérdéseiket nem lehet a Miniszterelnökség alatt kidolgozni. Szóval azt azért ne vegyük át a Belügyminisztériumtól, ami a Belügyminisztériumhoz tartozik. Vagyis vertikálisan ennek a kidolgozása és ennek az egész magyar államigazgatásnak ez az egyik része. Ezt nem lehet a Belügyminisztériumtól elvenni, hiszen itt akkor visszaállna egy Tanácsi Hivatal-szerű konstrukció. A másik, ha a közigazgatás racionalizálásával összefüggő kormányzati bizottságot akarunk, mint amilyen Magyary Zoltáné volt, akkor el kell döntenünk, hogy azt hova telepítjük. Azon lehet vitatkozni. Nem szeretném, hogyha ez félreértésre adna okot. Amit viszont rendkívül fontosnak tartanék a kormányzati munka szempontjából, az az, amire az első lépés a közigazgatási államtitkárok értekezlete volt. Azt hiszem, hogy a kezdeti államtitkári ellenállás feloldódott e kérdésben, és azt hiszem, hogy ez nagyon hasznosan működik, hiszen most még csak negyed 5 van, és már az ülés vége felé járunk, ami annak köszönhető, hogy az államtitkári értekezlet előkészítetlenség miatt kedden egy csomó anyagot visszaadott az egyes minisztériumoknak. Tehát a közigazgatási államtitkári értekezlet már az első olyan forma, amelyek a Minisztertanács elé kerülő anyagot megszűri, és biztosítja a tárcák anyagának koordinálását. Ez az egyik. A másik, amit nagyon fontosnak tartanék, az az, hogy a miniszterek és államtitkárok alatt a kormányzaton belül működjék egy bizonyos információs, egy bizonyos fokú koordinációs kapcsolat. Nem szükséges, hogy mindig miniszterek beszéljék meg egymással azt, amit egy jól működő államban kabinetfőnökök, államtitkárok és a tárcáknál lévő egyes vezetők meg kell, hogy tudjanak oldani. Lehetetlen dolog az, hogy minden ilyen ügyben miniszterekig kelljen elmenni a koordinációban. Teljesen fölösleges. Most ennek az a feltétele, hogy pontosan meglegyen horizontálisan a kormányzaton belül a megfelelő partnerszerv és a partnerszemély. Ez vonatkozik arra, hogy hasonló szakmai kollégiumok egyrészt meglegyenek. Tehát ezek a bizonyos tanácsadó testületek mindenhol meglegyenek, az azonos szervezettségi kabinetrendszerek, kabinetfőnök vagy titkárságvezető stb. Ott el kell tudni intézni egymással azokon a szinteken a dolgok 90%-át, ami fölmerül. Lehetetlen dolog, hogy mindenhez közvetlen miniszteri érintkezés szükséges, még olyan kérdésben is, ahol nem föltétlenül különleges politikai döntésekre van szükség. Tehát ezt kell hasonlóan megszervezni. Bár nincs itt a szóvivő, ennek ellenére megemlítem, a másik a sajtó. Lehetetlen dolog az, hogy a Kormány álláspontját különböző formában interpretálják, és különböző formában adják elő a tárcák. Tehát meg kell teremteni az államtitkári szinten és szóvivői szinten egy sokkal szorosabb együttműködést, mert a minisztereknek nincs ideje azokkal a fontosabb kérdésekkel, a stratégiai kormányzati kérdésekkel foglalkozni, hogyha olyan adminisztrációs és egyéb kérdésekkel foglalkoznak, amit jól képzett, szakszerű vezető tisztviselőknek el kell tudni intézni. Na most én ezt tartom legfontosabbnak, hogy a miniszterek ezt biztosítsák, és a kormányzat ezt alakítsa ki. Most mi itt felkértünk – kormányzati szempontból bizonyos támogatást is kapnak külföldi alapítványtól – egy csoportot, a Szekereséket, akik megvizsgálták és vizsgálják még továbbra is részben a Miniszterelnökség és kormányzat működésének a mechanizmusát. Az egyik dolog az, hogy tényleg mi kerül a Kormány elé vagy mik kerülnek a miniszterek elé. Lehetetlen dolog az, hogy a naponta, mondjuk, 200 oldalt adjanak egy vezető elé elolvasásra vagy 300 oldalt. Szóval ez egy lehetetlen állapot. Egy modern, működő közigazgatásban ilyen nincs. Márpedig most ez történik, hogy odaadják ezt a nagytömegű anyagot. A közigazgatási államtitkárok látták ugye, a nyugati országokban bemutatták, hát ilyen nincsen sehol. Elemzett, aláhúzott pontokat, csak igen-nem döntéseket, nem pedig litániákat olvastatnak el a miniszterrel, és nem az van, mint ami itt történik most velünk. Úgyhogy a legfontosabb annak a szűrő apparátusnak, elemző apparátusnak mindenhol a kiépítése, amelyik azt biztosítja, hogy csak a legfontosabb dolgok kerüljenek ténylegesen a miniszterek elé döntésre, referálásra stb., és olyan módon előkészítve, hogy maradjon másra is idő. Ezért a kormányzat működésének ebben látom a legnagyobb problémáját, hogy elöntenek bennünket a részletek, és elöntenek azok az ügyek, azok a problémák, amik miatt itt mire arra kerülne sor, hogy kormányzati gondolkodással közelítse meg az adott miniszter a saját tárcáját és ágazatát, addigra az érintett már roncs. Na már most, én ezt látnám nagyon fontosnak ezzel az anyaggal összefüggésben is. Ezt kell megnézni, úgyhogy a Kormánynak javasolnám ezt elolvasni. Egyetértek azzal, hogy tartsunk egy ilyen szélesebb körű megbeszélést, de megint azt tudom mondani, önmagában egy ilyen típusú anyagot hasznos elolvasni. De ezt le is kellene rajzolni, hogy hol van az elemző, analizáló döntés-előkészítő csoport, amelyik adott szakterületként előkészíti a miniszternek az anyagot. Egy kormányzat jó működésének normál körülmények között ez az alapja. Ezt most sajnálom, hogy megjegyzem, és csak az utókor részére örökítem meg, de analfabéta miniszterek mellett is jól működhet egy Kormány, hogyha jó döntés-előkészítés van, és hogyha jó szakgárda áll mögötte. Hát kérem, akik nyugati országokban – most nem beszélek keletre –, de akik nyugati országokban tárgyaltak, akár amerikai vagy bármely más országbeli miniszterekkel és politikusokkal, merem állítani, hogy amikor tárgyalásra került sor, fogalmuk nem volt az egészről. Nem kívánok neveket mondani, de azt hiszem, közösen is voltunk egy pár alkalommal úgy, hogy döbbenettel láthattuk a tájékozatlanságot a tárgyalópartnereinken, akik esetleg más okokból kapták eme tisztséget. És azokban az országokban, azok a hivatalok és azok az ágazatok kitűnően működnek, ahol teljesen tájékozatlan miniszterek ülnek a bársonyszékben, és ezek a vezető nyugati országok. Hát, hogy lehetne ez másként, mint úgy, hogy remek apparátussal, remek döntés-előkészítő apparátussal működnek, és ezek az emberek ténylegesen megadják azt a szükséges segítséget a politikai vezetésnek. Aki a múltra visszatekint, nem gondolhatja, hogy olyan részletismeretekkel rendelkeztek vagy olyan kérdésekkel foglalkoztak 1880-ban, 1890-ben vagy akár 1928-ban az egyes tárcák élén állók, mint amilyen részletkérdésekkel mi itt kénytelenek vagyunk igen gyakran foglalkozni. Tehát én ebbe az irányba kérem a gondolkodást, és ebbe az irányba kérem ennek a kimunkálását, mert az hiányzik, hogy megfelelő módon legyenek fél oldalakra tömörítve az anyagok. Egy amerikai elnök elé soha egy háromnegyed oldalnál hosszabb szöveget nem tesznek le még a legfontosabb ügyről sem. Tehát ennek a szisztémáját kell kidolgozni. Bizonyos előkészítést ebbe az irányba kell minden minisztériumban megtenni, és a munkamódszerrel együtt a vezetőknek kialakítani. Ennek az egyik feltétele a párhuzamos megfelelő szervezetek, tehát még egyszer mondom, kabinetfőnökök, titkárságvezetők, kormányszóvivő és az egyéb szóvivők megbízása, hogy ők tartsák egymással a kapcsolatot. Régen bizonyos ügyekben az természetes dolog volt, hogy a miniszterek titkárai elintézték az ügyek 90%-át a miniszterek helyett. Úgyhogy ezt szerettem volna elmondani. ezt megbeszéljük még, de javaslom ezt egy elemzésnek tekinteni, és javaslatokat kérünk erre. De, ami nagyon fontos, az az előbb említett kérdés, és ezt kérem, hogy a kabinetfőnök úr jegyezze fel, hogy össze kell állítani az ilyen viszonosságon alapuló, kabinetfőnökök, titkárságvezetők, kormányszóvivő, minisztériumi szóvivők együttműködését. Szóval itt hiányzik a koordináció. Még ehhez annyit, hogy én úgy gondolom, hogy amiket mi tárgyalunk itt, ahogy itt tárgyalásra kerülnek az anyagok, ezeknek még mindig a 70%-át elintézhetnék az államtitkári értekezleten. Szóval a Kormánynak – amire utalt Surján László a „Fehér Házzal” kapcsolatban, amiről már korábban is beszéltünk –, a kormányzatnak el kell látni ezt a feladatot, hiszen fölöttünk semmilyen politikai szervezet nincs, amelyik az ország irányításáért felelős lenne. Ez a Kormány felelős a végrehajtó hatalomért. Tehát nincs Politikai Bizottság, nincs ilyen, nincs olyan, ami egy pártállamban volt. Ahhoz viszonyítva a Kormány tulajdonképpen úgy kénytelen működni, és azt a hagyományt folytatja, amit olyan időszakok kormányai folytattak, amikor a legfelsőbb politikai döntéseket nem itt hozták, hanem valahol másutt. Mi gyakran tárcaügyek részleteivel foglalkozunk itt. Rendben van, ez is kellett, és nem is volt más választásunk az első időszakban. De elérkeztünk oda, hogy ahhoz eléggé összerázódott már a Kormány, az államtitkári kar is kialakult, ezért az államtitkároknak kell egy bizonyos fokig aktivizálódni. Ide csak döntésekre jöjjenek az anyagok. Még arra sem lenne szükség, hogy részletes magyarázatokra kerüljön sor vagy kötelező hozzászólásokra, hanem tényleg az lenne, hogy tájékoztatás, napirendi pont és a kérdés eldöntése. az államtitkárok felelősséggel letárgyalnák, hagynának A, B politikai döntési variációt. Ebbe az irányba kell a Kormány működésének elmenni. Tehát az államtitkári értekezletnek kellene ezeket a kérdéseket megoldani, és utána a politikai döntést nekünk meghozni, mert különben politikai kérdések megtárgyalására nincs a Kormánynak ideje. Úgyhogy én ennek az anyagnak az elolvasását ajánlom, és az államtitkári értekezlet szempontjából javaslom figyelembe venni. Itt az államtitkári értekezlet állandó résztvevői közül hárman is jelen vannak, tehát javaslom, hogy az államtitkári értekezleteket is ebbe az irányba vigyék tovább. Ha az egyéb horizontális együttműködések megvannak, nem fordulnak elő olyanok, hogy a miniszter nem tud arról, amivel már egyetértett a saját tárcája és hasonlók. Számtalanszor előfordult, hogy más készítette föl a minisztert a minisztertanácsra, és ő akkor itt elmondott egy véleményt, de közben itt kiderült, hogy az anyagra egy másik szinten valaki ráírta a tárca részéről, hogy egyetért. Ezért csináltuk az államtitkári értekezletet, hogy az államtitkárok a felelősek azért, hogy ide már csak egyforma anyag érkezhessék, ami nem állhat ellentétben a miniszter állásfoglalásával. Hát akkor erre majd visszatérünk egy második olvasatban.