1991. év

Akkor még egy napirendi javaslat. Miután többször felmerültek kérdések, amelyek az egyes minisztériumok közötti egyeztetéseket, hatásköri kérdéseket érintik, ezért a kormányzati információs csatornák, az ütközések és viták elkerülése, átfedések megvizsgálására javasolnám, hogy küldjünk ki Müller György helyettes államtitkár mint államigazgatási szakember vezetésével egy szűk körű bizottságot, amelyik tárcaközi bizottságként felülvizsgálná azt, hogy vannak-e olyan átfedések a tárcák hatásköre között vagy olyan hatásköri problémák, amelyeket egy államigazgatási tanulmányként, előterjesztésként, összegezve: vizsgálati anyagként a Kormány elé terjesztenek. Ez azt jelenti, hogy minden miniszter, illetve minisztérium helyettes államtitkári szinten képviseltetné magát ebben a tárcaközi bizottságban. Erre most hoznánk határozatot, és utána ezt a felkérést még egy levél formájában is megerősítenénk a miniszterek felé, hogy vizsgálják meg azt, hogy magában a hatáskörökben vannak-e párhuzamosságok? Egyelőre semmi más, csak egy analízis, felmérés történne, és utána ebből következtetések levonása és javaslatok elkészítése, és majd csak az kerülne a Kormány elé. Többször felmerült a gazdasági tárcák között is, a miniszterek feladatkörénél is az átfedés. Tehát, hogy világossá tegyük, ha megvizsgáltuk a problémát, akkor abból már a javaslatokat elő lehet terjeszteni. Vannak olyan kérdések, ahol úgy jelentkeznek a párhuzamosságok a hatáskörben, hogy konfliktusokat is teremthetnek egyik oldalon. Másik oldalon viszont nem működnek az információs csatornák. Tehát ezekre is ki kell dolgozni a megoldást. Úgyhogy kérem egy ilyen tárcaközi bizottság működtetését, amely szükség szerint, tulajdonképpen egy ilyen felmérést végez. Van-e ezzel kapcsolatban megjegyzés? Ha nem, akkor kérem az egyetértését a Kormány tagjainak, és akkor a levelet meg fogom írni a minisztereknek erre a minisztertanácsi döntésre hivatkozással, amelyben kérni fogom, hogy jelöljék ki azt a helyettes államtitkárt, aki e kérdésben ebben a bizottságban illetékes. Néhány ülésről lehet nyilván csak szó, ahol felmérik mindezt vagy akár munkabizottságokat is létrehozhatnak.

(Kérdésként vetődik fel, hogy kik legyenek a tárcák részéről ennek a tárcaközi bizottságnak a résztvevői?)

Én azt hiszem, hogy most, első fázisban helyettes államtitkár legyen a résztvevő, mivel itten az analízishez egy tanulmányt kell készíteni, aminek az alapjának egy felmérésnek kell lennie. Azt hiszem, hogy mindezt ők meg tudják csinálni. de lehet mást javasolni, tessék.

(További kérdés, hogy milyen metodika szerint történjen a feladat végrehajtása?)

Két lehetőség van, ebben kell dönteni. Az első fázisban legyen-e egy olyan, most arra hozunk döntést, hogy Müller György vezetésével létrejöjjön egy ilyen tanulmányt elkészítő szakértői bizottság, és a szakértői bizottságba jogi főosztályok vezetői, titkárságvezetők, tehát azok a személyek legyenek kiválasztva, akik személy szerint alkalmasak arra, hogy ezt az analízist, az összehasonlító tanulmányozást elvégezzék. Ez az egyik lehetőség. Ha elkészült, akkor utána ezt a közigazgatási államtitkári értekezlet elé terjesztik, amelyik ezt a felmérést még megnézi. A következtetés levonása már nem az ő feladatuk lenne. Nem kell belehajtani a közigazgatási államtitkárokat abba, hogy konfliktushelyzetbe hozzák magukat az egymással szemben fennálló viták kérdésében. Tehát most csak az lenne, hogy a tényfeltárást a közigazgatási államtitkári értekezlet megnézi és véleményezi, és utána térnénk erre vissza. Ez már egy olyan hosszú folyamat, addig annyi mindent fogunk még látni, hogy az anyag alapján el lehet majd dönteni, hogy mit igényel a rendezés a továbbiakban. Tehát akkor az lenne a javaslatom, hogy első menetben Müller Györgyöt felkérjük, és a minisztereknek megírnám, hogy a jogi főosztályvezetőt vagy a titkárságvezetőt vagy más személyt konkrétan jelöljék ki. A tárca nélküli miniszterek esetében a titkárságvezetőt. Tehát e szerint ezt felmérnénk, és erre adnánk egy egy hónapos határidőt.

(Müller György, a MEH helyettes államtitkára szerint ez az idő valószínűleg kevés lesz.)

Akkor majd kérsz hosszabbítást. Elfogadja a Minisztertanács, nincs ellenvélemény? Akkor ezt a megoldást választjuk első menetre. Amikor elkészült, akkor közigazgatási államtitkári értekezlet áttekinti, és akkor döntünk utána, hogy mi legyen, és lehet, hogy visszaadjuk további kidolgozási javaslatokkal. Mindenesetre akkor a levelemet kérem majd megcsinálni. Akkor megyünk tovább. Nem a tárcák belső struktúrája az érdekes, hogy azok hogyan működnek, bár nyilvánvalóan a tárcák belső struktúráját is ismernie kell a bizottságnak, hogy elkészíthesse az anyagot. Tehát nem azzal foglalkozik ez a bizottság, hogy kritizálja a tárcát, hogy az a saját világos hatáskörében mit cselekszik. Azt csak megállapítja, leírja, hogy ez a hatásköre milyen jogszabályokon és milyen belső szervezeti szabályzatokon alapul. Ha lát olyan neuralgikus pontot, amelyik ütközik egy másik tárcával vagy ahol a gyakorlat kimutat ilyeneket – azt viszont ne mondjuk, hogy nincs ilyen, mert azt nem hinném el, hiszen az eddigi elmúlt egy esztendő alatt számtalanszor fordult elő az egymás ügyeibe való belenyúlás vagy olyan érzés, hogy a másik tárca belenyúlt –, akkor ezeket kell tisztázni. Lehetnek kihagyott részek is, ami hatáskörileg nincs lefedve. Ez a felülvizsgálat tehát mindenre vonatkozik, hogy hol vannak ilyen kérdések. Utána meg kell nézni a Gazdasági Kabinetet is. Tudniillik sokszor összekeverednek olyan kérdések, hogy valami a Gazdasági Kabinetben merül fel mint gazdasági kabineti kérdés, és ott meg is tárgyalják, hiszen arra való a Gazdasági Kabinet, miközben lehet, hogy csak tárcaügynek tűnik a kérdés, de ennek ellenére ott vannak az átfedések, ami miatt konfliktushelyzet jön létre. Tehát azt is világossá kell tenni, hogy ahol koordinációs kötelezettség van, hogy az milyen szintű, és milyen alapon történik a koordináció. Tehát rögzíteni kell azt is, hogy hol kell egyeztetni, és nem pedig egymás ügyeibe beleszólni.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 231-234. oldalán megjelent szövege)