1990. év

Azt hiszem, hogy nem lenne helyes, ha csak ilyen szempontból néznénk a két tárca viszonyát, ezt próbáljuk más szemszögből is újra megvizsgálni. A Környezetvédelmi Minisztériummal párosított területrendezési minisztérium, ahova az építészetet – hogy az egységben maradjon – csatoltuk, ennek természetesen van logikája. Ha Építésügyi Minisztérium van, akkor van logikája annak, hogy az építőanyag­ipartól az építési vállalkozásig minden oda tartozzék. Mivel itt a környezetvédelemhez kapcsoltuk az építésügyet, az építészetet, ebből logikusan következik az, hogy például a lakásépítés, lakásügyi stb. bizonyos területeket a Belügyminisztériumhoz csoportosítottunk. A környezetvédelemmel összefüggő és ahhoz kapcsolható területeket annak érdekében, hogy az építészetnek, mint szemléleti stb. egységét megtartsuk, odacsatoltuk, de nem lenne ebben az értelemben helyes a Környezetvédelmi Minisztériumhoz kapcsolni az építési vállalkozást, az iparpolitikát stb. A környezetvédelmi tárca szükségszerűen, most jó értelemben defenzív tárca, amelyik védelmi tárca. A földművelésügy viszont termelési tárca, amelyik termelést irányít, a mezőgazdaság területén egy offenzív tárca, amelyik az ehhez kapcsolódó élelmiszeripart tartja kézben egy komplex tárcaként. Ebben is van logika. Az iparpolitikához illeszkedően az anyagipar mellett a vállalkozás ebben az értelemben nem profilja a környezetvédelmi tárcához kapcsolt építészeti tevékenységnek. Ezt kormányzati szempontból kérem újra vizsgálni.

 

Újra a szakképzés központi irányításával? kapcsolatban, hogy az melyik minisztérium hatáskörébe tartozzon. 

 

Kérem, itt egyet kell eldönteni, és utána a javaslatra visszatérünk. Azt kell eldönteni, hogy elfogadjuk-e azt a szemléletet, hogy felállítottunk egy Munkaügyi Minisztériumot, ami eddig nem volt. Azért állítottunk fel egy Munkaügyi Minisztériumot, mert a munkaügyet, a foglalkoztatást, a foglalkoztatáspolitikát, ezzel összefüggésben a kiképzést, átképzést, továbbképzést kívánjuk preferálni, és ezt kívánjuk egy tárca kezében koncentrálni. Ezt jelenti az a mondat, hogy a központi ágazati irányítást a munkaügyi miniszter látja el. Itt ez az első kérdés. Ezt a kérdést kell eldönteni. Ehhez kell a többi kérdést igazítani, és a többi képzést kapcsolni. Ha elfogadjuk azt az elvet, hogy Magyarországon a munkavállaló és a munkaerő­gazdálkodás ebben a kérdésben alapvető kérdés, és ez a munkaügyi és a foglalkoztatáspolitikai tárca kezében kell, hogy koncentrálódjék mint ágazati irányítás, akkor ki kell mondanunk azt is, hogy a munkaügyi miniszter tudja ágazatilag irányítani a szakképzést. Neki kell döntenie abban, hogyha csökken a kohászat és a különböző ilyen iparágak munkaerőigénye, és ezt figyelembe véve milyen munkaerőre lesz szükség a jövőben, hogy milyen foglalkoztatási követelmények legyenek, milyen átképzési programok, milyen kiképzés, magyarul a munkaerőgazdálkodás, a foglalkoztatáspolitika, hogy valósuljon meg. Ez az alapvető kérdés. Ez a dolog kulcsa, és ezért hoztunk létre egy tárcát. Ez eleve egy új helyzetet teremt ahhoz képest, ami jelenleg van. Ez kormányzati kérdés. A második kérdés, hogy kapcsolódik ehhez az alapgondolathoz a közoktatásügyi tárca. A témakörhöz a foglalkoztatáspolitikai szempontból a munkaügyhöz csatlakozó és az ágazati legfőbb irányítást kézben tartó Munkaügyi Minisztériumhoz tartozó része mellett a művelődési tárca két szempontból kapcsolódik. Az egyik, hogy a művelődési tárcával kell koordinálni általában az iskolarendszert, Magyarország oktatásügyén, művelődésügyén belül ezt az egész kérdést. Tehát a művelődésügyi tárcával mint a művelődési oktatási ágazatnak a legfőbb gazdájával e rendszeren belül – hogy meglegyen kormányzati szinten és országos szinten a megfelelő koordináció – együtt kell működni. A kérdés másik része, hogy a művelődési tárcának kell gondoskodnia ezzel összefüggésben a közismereti tárgyak oktatásáról, azokról a nevelési követelményekről, amelyek foglakoztatás­politikai szempontból jelentkeznek. Tehát a művelődési tárcának kell arról gon­doskodnia, hogy a szakmunkásképzésben vagy egyéb oktatási formában résztvevő fogalmazni tudjon, megfelelő egyéb ismereteket szerezzen. Erről a két dologról kell gondoskodnia, és ezért a közoktatási tárcának kiemelt szerepet kell biztosítani. A harmadik: itt jelentkeznek a különböző szaktárcák, itt jelentkezik a földművelésügy, itt jelentkezik a népjólét, vagyis az egészségügy, de itt jelentkezik minden más tárca is, az iparügy vagy a közlekedés vagy egyéb más tárca. Az világos, hogy nem nélkülözhető az a tárca, amelyik azt mint termelési ágazatot vagy mint valamilyen igazgatási ágazatot fogja össze, és amelyik ismeri az olyan az igényeket, hogy milyen munkaerőre van szüksége, és azonkívül biztosítja azt a szakismeretet, amelyet az egészségügy, a mezőgazdaság jelent vagy az ipar. Az iparnak pontosan annyi e tekintetben az igénye vagy a kívánsága, mint a földművelésügynek vagy a belkereskedelemnek a kereskedelmi szakoktatásban. De nem kívánom felsorolni az ápolónőképzéstől kezdve valamennyi területet. Ez a kérdés kormányzati szempontból e koncepció szerint. Ha korábban megszüntették, és a munkaerőgazdálkodás és a foglalkoztatáspolitika nem szerepelt egy kiemelt tárcánál, akkor természetes dolog, hogy ezek az egyes tárcáknál decentralizálódtak. Ez volt az előző folyamat. Miután Magyarország gazdasági és strukturális átalakításában, privatizációjában arról be ­szélünk, hogy a munkavállalók százezrei kerülhetnek új pályára, és ezt az egész átalakulást újonnan kell nézni, többé nem nézhetjük az előző szemlélet szerint ezt a kérdéskört az apparátus előzőekben kialakult rendje szerint. Ezt kell eldönteni, ez a Minisztertanácsnak a politikai döntése. Ezt a döntést követi az, hogy részleteiben ki kell dolgozni, át kell tekinteni valamennyi vonatkozó törvényt, amelyet Surján miniszter úr vagy a legfőbbügyész­helyettes elmondott. Nekünk a fő kérdést kell eldönteni, ez tartozik ránk. Ezenkívül a három államtitkár egymással részletekben egyezkedhet. Ennyi tartozik a Minisztertanácsra. Azt hiszem, hogy egyetlen helyettes vagy egyéb államtitkár sem fog tudni okosabbat mondani, hanem azt fogja elmondani, hogy mi a saját tárcájának a szempontja. Ennek megint egy részletkérdése az, hogy milyen alapból fognak e szerint intézkedni, és milyen tankönyvet fognak csinálni. Nyilvánvaló, ha ezt a törvényt elfogadjuk, akkor az egyeztetésre a tekintetben is szükség lesz, hogy a közismereti tárgyi tankönyvekhez – amelyet a művelődési minisztérium fog elsősorban kézbe venni – hozzá fog szólni az adott szaktárca is, teszem azt, a népjóléti, és hozzá fog szólni a munkaügy. Nem tudom, hogy mi az a kérdés, amihez most még további döntésre lenne szükség. Én ezt így látom. Javaslom, hogy a Minisztertanács ebben foglaljon állást és döntsön. Van­e ehhez a konkrét, általam elmondottakhoz hozzászólni való?

 

Senki nem kívánja a Földművelésügyi Minisztérium alá tartozó mezőgazdasági szakoktatási intézményt elvenni. Nem arról van szó, hogy mint fenntartónak vagy működtetőnek – ami lehet önkormányzat is, sőt bizonyára lesznek ilyenek, alapítványok is – ebben ne lenne szerepe. Nem erről van szó. Tehát itt arról van szó, hogy az országban az irányítást közgazdasági, foglalkoztatáspolitikai, munkaerőgazdálkodási szempontból ki látja el. Ha létrehoztuk a Munkaügyi Minisztériumot – és ezt kiemelt új kormányzati feladatnak tekintjük –, akkor e kérdésben megítélésem szerint nem lehet vita, mint ahogy abban sem lehet, hogy a közoktatásügyi és művelődési miniszternek az előbb említett két kérdésben a társfelügyeleti feladatkörét és jogkörét senki nem vonhatja el. Úgyhogy én azt javaslom, hogy a Minisztertanács ebben a formában hozzon döntést, és a további részleteket mellőzzük, mert nem tudjuk ezt másképp eldönteni. Az értelmezés legyen világos, és akkor a szakapparátus megkapja a feladatot, s a miniszterek pedig ezt a kormányzati döntést képviseljék, és a részleteket pedig dolgozzák ki. Kérem, hogy van-e bárkinek ezzel kapcsolatos megjegyzése még?