Kivonatos jegyzőkönyvek

EMLÉKEZTETŐ

az 1993. évi november 9-én tartott

közigazgatási államtitkári értekezletről

Jelen voltak:

a tárca nélküli miniszterek képviseletében:

a Miniszterelnöki Hivatal képviseletében:

meghívottak az egyes napirendi pontokhoz:

1. Előterjesztés a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény végrehajtására készült kormányrendeletről

Az államtitkári értekezlet meghallgatta a Központi Statisztikai Hivatal elnökének tájékoztatóját a legutóbbi államtitkári értekezlet óta lefolytatott egyeztetések eredményéről. Az egyes tárcák közül az NGKM, a Miniszterelnöki Hivatal, valamint a PM fenntartotta észrevételeit.

A határozati javaslat 2. pontja tekintetében megállapodás alakult ki a tekintetben, hogy a művelődési tárca eláll igényének a határozati javaslatban történtő feltüntetésétől és az érdekelt tárcák a továbbiakban közvetlen egyeztetésen kísérlik meg a megfelelő megoldás kialakítását

A rendelet-tervezet 3. § a) és b) pontjai tekintetében a KSH képviselői elfogadták a Miniszterelnöki Hivatal azon javaslatát, mely szerint a szövegezés úgy változik, hogy a normatív döntés a Kormány jogosítványa, míg az ehhez szükséges előkészítés és javaslattétel a KSH feladata.

A 2. § tekintetében nem sikerült kialakítani egységes álláspontot, így a Miniszterelnöki Hivatal álláspontját a közigazgatási államtitkár a Kormány ülésén ismertetni fogja.

Az államtitkári értekezlet állásfoglalása szerint az előterjesztés a november 11-i kormányülés napirendjére kerül.

2. Előterjesztés az 1994. évre szóló Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról, a KSH 1994-95-re tervezett kiemelt feladatairól és azok költség igényéről

Az államtitkári értekezleten több tárca is kifejtette részletesen álláspontját. így az MKM az egyházakkal való tárgyalás szükségességét vetette fel, melyre a KSH azt válaszolta, hogy ez megtörtént. Az NGKM a mellékelt külkereskedelmi áruforgalmi összefoglaló adatoknál szereplő határidőt kifogásolta és annak javítását kérte. Ezt ugyancsak elfogadta a KSH.

A Pénzügyminisztérium felvetette, vizsgálandó, hogy nincs-e fölösleges adatgyűjtés, aminek elhagyásával csökkenthetők lennének a költségek.

A KHVM a 3. határozati pont b) változatát támogatja, míg a Belügyminisztérium ugyanezen pont a) változatát.

Mindezek alapján az államtitkári értekezlet javasolja, hogy az előterjesztést a november 18-i kormányülés napirendjére kerüljön, előtte az elhangzott észrevételek alapján újabb egyeztetésre kerüljön sor.

A jövő heti államtitkári értekezlet ismételten megtárgyalja az előterjesztést.

3. Előterjesztés az egyes iparjogvédelmi és szerzői jogi jogszabályok módosításáról, valamint a szellemi tulajdon védelmére vonatkozó szabályozás átfogó felülvizsgálatáról

Az államtitkári értekezlet megítélése szerint igen színvonalas és alapos előterjesztésről van szó, amelynek tárgyalását a soron következő kormányülésen javasolják.

Figyelembe véve azt, hogy érdemi ellenészrevétel nem merült fel, továbbá azt, hogy az Egyesült Államokkal kötött legutóbbi megállapodás miatt igen sürgős az Országgyűlés elé terjesztés, az államtitkári értekezlet a vita nélkül történő elfogadást javasolja a Kormány részére.

4. Előterjesztés a számvevőségi rendszer bevezetéséről

Az előterjesztés tárgyalásának bevezetésekor a Központi Számvevőségi Hivatal elnöke ismertette az eddig lefolytatott egyeztetéseket, indokolva azt, hogy miért nem sikerült betartani a 3646/1992. számú kormányhatározatban előirt, a számvevőségi rendszer bevezetésére vonatkozó határidőt. Ennek során kifejtette, hogy az egyeztetések azt mutatják, míg általános kérdésekről van szó, úgy általános az egyetértés, mihelyst azonban konkrétumokra került sor, úgy lényegében egyetlen tárca sem ért egyet a javaslatokkal.

Az államtitkári értekezleten a tárcaképviselők részletesen kifejtették: formai és eljárásjogi szempontból miért nem értenek egyet az előterjesztésben foglaltakkal. Egyértelműen az az álláspont alakult ki, hogy a jelenlegi előterjesztés 2/c. határozati pontja tekintetében lehetséges a döntés, vagyis abban, hogy az előzőekben említett kormányhatározat szerinti határidő helyett, milyen új határidő kerüljön megállapításra E tekintetben felmerült 1994. június 30, szeptember 30, vagy egy esetleges közbenső áprilisi időpont is.

A részletes vitát követően végülis az a megállapodás született, hogy a Kormány részére a pénzügyminiszter terjeszti elő a javaslatot. Megvizsgálják, hogy a 2/c. pont milyen határidőt tartalmazzon, illetőleg hogy a határozati javaslat e ponton kívül milyen más kérdésre térjen ki. A részletes átdolgozást követően újabb tárcaegyezeztetést szükséges tartani, ezt követően pedig az államtitkári értekezlet tárgyalja meg az előterjesztést.

5. Előterjesztés a társadalom biztosítás pénzügyi alapjainak 1993. évi pótköltségvetéséről

Az előterjesztés vitáján részt vett az Egészségügyi Biztosítási és Nyugdjbiztosítási Önkormányzat képviselője is. Az Igazságügyi Minisztérium és a Népjóléti Minisztérium képviselői vállalták, hogy írásban átadják észrevételeiket, míg a Munkaügyi Minisztérium képviselője felhívta a figyelmet arra, hogy ez évben mintegy 20M Ft munkanélküli jctradékkal kevesebbet fizettek ki, ennek megfelelően ennek a TB vonzata is kevesebb, tehát szcarnítcisaik szerint a bemutatottat meghaladóan további 5M Ft hiányzik a TB egyenlegéből.

Az előterjesztők vállalták, hogy pótlólag kiegészítik az előterjesztést annak érdekében, hogy a Kormány soron következő ülésén tárgyalni lehessen azt. Az államtitkári értekezlet tudomásul véve ezt a javaslatot, egyetértett azzal, hogy a november 11-i kormányülésen napirendre kerüljön az előterjesztés.

6. Előterjesztés az Oroszlányi Szénbányák, a Tatabányai Bányák és a Balinkai Bányaüzem integrációjáról a térség erőműveivel

Az államtitkári értekezlet észrevételét elfogadva az előterjesztő vállalta, hogy a Kormány ülésére üj határozati javaslatot nyújt be, melyben a Kormány tudomásul veszi az ipari és kereskedelmi miniszter hatáskörébe tartozó integrációs intézkedéseket.

Az államtitkári értekezlet javasolja az előterjesztés vita nélkül történő elfogadását a soron következő kormányülésen.

7. Előterjesztés a szénbányászati felszámolások lezárásának koncepciójáról

Az államtitkári értekezleten lefolytatott részletes vita alapján az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium képviselője vállalta, hogy újabb egyeztetést tart a KTM, a KHVM és Szabó Tamás tárca nélküli miniszter képviselőivel.

Az így kialakított előterjesztés ismételten benyújtásra kerül az államtitkári értekezlet számára.

8. Előterjesztés az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény végrehajtására kiadott 104/1991. (VIII.3.) Korm. rendelet módosításáról

Az előterjesztés kapcsán a Pénzügyminisztérium és a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium képviselői részletesen kifejtették véleményüket, így azt, hogy a rendelettervezet 1. §-ával kapcsolatban lehetséges-e a kormányrendeleti szint alkalmazása, vagy törvénymódosítás szükséges, illetőleg, hogy miként valósítható meg a természetvédelmi területek fokozott védelme?

Az államtitkári értekezlet egyetértett azzal, hogy az előterjesztés a soron következő kormányülés napirendjére kerüljön, ezt megelőzően a Pénzügyminisztériummal az igényelt egyeztetést le kell folytatnl.

9. Előterjesztés a földtani intézményrendszer átszervezéséből adódó többletköltségek finanszírozásáról

Az államtitkári értekezlet részletesen áttekintette az előterjesztést. A Pénzügyminisztérium javaslata szerint a határozat mellékleteként szerepelni fognak azok a követelmények, amelyek szerint végre kell hajtani az átszervezést, illetőleg a jelenlegi 2., 3. pont azonos határidővel, december 20-ával, közös pontban kerül megfogalmazásra.

A jövő heti államtitkári értekezletre ismételten benyújtja az átdolgozott előterjesztést az IKM és amennyiben újabb észrevétel nem merül föl, ezt követően vita nélküli részben javasolja majd az államtitkári értekezlet az anyagot.

10. Előterjesztés a Borsodi Tanbánya az IKM Gépjárműjavító Üzeme és az Építőgépkezelőket Képző Központ megszüntetéséről és új gazdasági társaságok létrehozásáról

Az államtitkári értekezlet javasolja az előterjesztés vita nélkül történő elfogadását a soron következő kormányülésen. Az előterjesztő vállalta, hogy áttekinti az Építőgépkezelőket Képző Központ olyan hatósági feladatait, amelyek végzéséről gondoskodni szükséges, nem az új gazdasági társaságok keretei között.

11. Előterjesztés a Levegőtisztaság-védelmi Ágazatközi Intézkedési Programról a súlyosan veszélyeztetett térségek levegő minőségének javításáról az 1993-98. években

Az előterjesztő vállalta, hogy a jövő heti államtitkári értekezletre ismételten benyújtja az előterjesztést, addig a KHVM-mel az igényelt egyeztetéseket lefolytatja A z államtitkári értekezleten való tárgyalás eredményeként dönthető el, hogy milyen formában javasolható a kormányülésre az anyag.

12. Tájékoztató az építésügyi igazgatás helyzetéről

A tájékoztató kapcsán részletes eszmecsere folyt az államtitkári értekezleten és a leginkább érdekelt tárcák, így a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium, valamint a Miniszterelnöki Hivatal kifejtette állásponját.

Egybehangzóan az a vélemény fogalmazódott meg, hogy az építésügyi igazgatás területén nem újabb dekoncentrált szervezet létrehozása a cél, hanem az úgynevezett "kötelező társulásos" forma.

Az előterjesztő egyetértett azzal a javaslattal, hogy a Kormámyülésén a tájékoztató ne kerüljön megvitatásra, hanem az a szokáisos rendben, a miniszterek között kerüljön ktosztóusra. így elérhető a szükséges informáució megadása.

13. Előterjesztés a köztisztviselői törvényből adódó végkielégítési kötelezettség teljesítéséről

Az államtitkári értekezleten kitűnt, hogy az előterjesztés 2. számú függeléke, amely jelenleg a "tárcák egyéb igényei" címet viselik, valójában az el nem fogadott tárcaigényeket tartalmazzák. A Pénzügyminisztérium vállalta, hogy ennek megfelelően módosíja a függelék címét.

A Földművelésügyi Minisztérium különvéleményét hangoztatta, melynek kapcsán megállapodcLS jött létre, hogy a Pénzügyminisztériummal ismételt egyeztetésre kerül sor. Ezt követően dönthető el az, hogy vita nélkül, vagy vitával javasolható a jövő heti kormányülésre az előteijesztés.

A Földművelésügyi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium e tárgyban folytatandó tárgyalásairól a jövő heti államtitkári értekezleten tájékoztatás hangzik el.

14. Előterjesztés a közúti határátkelőhelyek helyzetének javításáról szóló 3161/1992. határozatban foglaltak végrehajtásáról és a vonatkozó 1993. évi feladatokról

Az államtitkári értekezleten a Földművelésügyi Minisztérium képviselője bejelentette, hogy korábbi különvéleményüktől elállnak és a létrehozandó Tárcaközi Bizottságban részt kívánnak venni.

Megállapítást nyert, hogy a határozati javaslat 2. pontjában az előterjesztésre való visszautalást meg kell szüntetni Mindezek alapján az államtitkári értekezlet javasolja hogy a november 18-i kormányülésen vita nélkül kerüljön elfogadásra az előterjesztés.

15. Előterjesztés a Művelődési és Közoktatási Minisztérium 1993. évi beruházási előirányzatainak címek közötti átcsoportosításáról

Az államtitkári értekezlet a soron következő kormányülésen a vita nélkül elfogadandó előterjesztések közé javasolja felvenni az MKM előterjesztését.

16. Előterjesztés a Magyar-Koreai Együttműködési Központ Alapítvány alapító okiratának jóváhagyásáról

Az államtitkári értekezlet az előterjesztő javaslatának megfelelően javasolja a soron következő kormányülésen vita nélkül elfogadni az előterjesztést.

17. Előterjesztés az ország különböző térségét 1993. június 22. után sújtó jégverés és vihar okozta mezőgazdasági károk enyhítésére rendelkezésre álló összeg felosztásáról

Az államtitkári értekezlet eszmecserét folytatott a biztosítással rendelkezők és nem rendelkezők lehetőségeiről, valamint a Kormány ez irányú beavatkozási módszeréről. A vitából kitűnt, hogy a még nem létező katasztrófa alap létrehozásáig valamilyen módon kezelni kell az ilyenjellegű problémát.

Az államtitkári értekezlet egyetértett azzal, hogy a soron következő kormányülésen vita nélkül kerüljön elfogadásra az előterjesztés. A Miniszterelnöki Hivatal írásban átadta a határozati javaslat pontosítását tartalmazó javaslatait.

18/a. Előterjesztés a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény egyes rendelkezései módosításának tartalmi kérdéseiről

18/b. Rudics Róbert és Tamóczky Attila országyűlési képviselőknek a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényhez 13169. számon benyújtott önálló indítványával kapcsolatos egyes kérdésekről szóló előterjesztés

Az államtitkári értekezlet a két előterjesztést együttesen vitatta meg és tudomásul vette a munkaügyi tárca képviselőjének bejelentését, mely szerint a XI. 9. délután az érdekelt tárcák bevonásával ismételten egyeztetik a javaslatokat. Ezt követően egybedolgozzák a két előterjesztést, hogy az a soron következő kormányülésen megvitatható legyen.

19. Előterjesztés a szakképzési hozzájárulásról és a Szakképzési Alapról szóló 1988. évi XXIII. törvény módosításáról

Az előterjesztés megvitatása során az MKM fenntartotta ellenészrevételét; ezért a Miniszterelnöki Hivatal javasolta, hogy miniszteri szintű egyeztetésre is kerüljön sor. Ezt követően a november 18-i kormányülés napirendjére kerülhet az előterjesztés.

Az előterjesztő vállalta, megvizsgálják, a törvénymódosítás kivételes eljárásban javasolható-e.

20. Előterjesztés a legkedvezőtlenebb kereseti helyzetű minisztériumok dolgozóinak béremeléséről

A múlt heti államtitkári értekezlet döntésének megfelelően ismételten napirendre került az előterjesztés, immár a módosított helyes adatokat tartalmazva Az államtitkári értekezlet egyetértett azzal, hogy soron következő kormányülésen az előterjesztés vita nélkül kerüljön elfogadásra.

21. Előterjesztés a Magyar Köztársaság Kormánya és Izrael Állam Kormánya között vízummentességről szóló Megállapodás kötéséről

Az államtitkári értekezleten folytatott eszmecsere alapján kitűnt, hogy a határozati javaslat 4. pontja tekintetében nincs egyetértés, míg az 1 -3. pontokban az teljes. Ennek megfelelően az államtitkári értekezlet javasolja a soron következő kormányülés napirendjére való felvételt, illetőleg azt, hogy november 11-ig kerüljön sor államtitkári egyeztetésre, és ennek megfelelően a Kormány ülésén a szükséges döntésre a 4. pontra vonatkozóan.

22. Előterjesztés az elmaradott települési normatív a megállapítása érdekében a területfejlesztés kedvezményezett területeinek jegyzékéről

Az előterjesztő, valamint a Pénzügyminisztérium a Belügyminisztérium kifejtették, hogy rendkívül sürgős döntés kellene a kérdésben. Ennek megfelelően feltétlenül szükségesnek tartják, hogy a soron következő kormányülésen az napirendre kerüljön. Ezzel az államtitkári értekezlet egyetértett.

23. Előterjesztés a Céltámogatási Kiegészítő Keretből 1995. évben támogatható településekről

Az államtitkári értekezleten a Pénzügyminisztérium és a MüM képviselői kifejtették, a Kormány ülésén kivárják ismertetni; hogy az előterjesztésben leírt verziók közül mely variánst támogatják. A Belügyminisztérium a B) verzió elfogadását tartja csak lehetségesnek.

Az államtitkári értekezlet a két előterjesztést, az előző pontban ismertetettet, illetőleg a jelen pontban leírtat egy napirendi pont keretében, A) és B) alpontonként javasolja a Kormánynak megtárgyalásra, a soron következő ülésen.

24. Előterjesztés Medgyesbodzás és térsége, valamint Tiszaszalka és térsége magántulajdonú épület kárainak helyreállításához előzetes kormányzati segítségnyújtásról

Az államtitkári értekezlet egyetértett azzal, hogy a segítségnyíytás sürgős jellegére tekintettel a soron következő kormányülésen az anyag megvitatásra kerüljön, azzal, hogy az előterjesztésben leírt 30M Forintos központi támogatás nagysága a PM által vitatott.

25. Előterjesztés a KVSZ portfoliójában lévő állami vagyon értékesítési feltételeinek áttekintéséről

Az előterjesztő részletesen ismertette azt a három kérdést, amelyet több verzióban is tartalmaz az előterjesztés. Ennek megfelelően egyetértés alakult ki abban, hogy az első kérdésben az államtitkári értekezlet az A) variánst, a második kérdésben a B) variánst, és a harmadik kérdésben is a B) variánst támogatja.

Ennek megfelelően az államtitkári értekezlet javasolja, hogy a Kormány november 18-i ülésén vita nélkül fogadja el az előterjesztést.

Budapest, 1993. november 9.

Készítette: dr. Gyarmati András