1990. év

Antall József: Rátérünk a második és a harmadik napirendi pont tárgyalására. Miniszterek itt vannak? Jó, most is határozatképesek vagyunk. Akkor előterjesztés az Európai Közösségekkel folytatott társulási tárgyalások jelenlegi állásáról. Előadó: Kádár Béla miniszter úr.

(Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere szerint most a Kormány a magyar gazdaság, sőt a társadalom elkövetkező 10-15 éves fejlődése szempontjából fontos kérdésről fog dönteni. Most jutott el a tárgyalássorozat az Európai Közösségekkel egy olyan stádiumba, hogy már csak a záró koronát kell feltenni. Minden reményünk megvan arra, hogy három-négy héten belül parafálni lehet a megállapodást. A Közösségekkel folytatott tárgyalás a magyar szándékoknak megfelelően túllépett egy szabadkereskedelmi megállapodás keretein, és tartalmaz bizonyos integrációs elemeket is. Ilyen integrációs elemnek tekinthető az, hogy sikerült belevonni a mezőgazdaságot is a kölcsönös preferenciák körébe és az együttműködés körébe, és elindulunk a jogharmonizáció felé is. A megállapodás utal arra is, hogy Magyarország teljes jogú tagja kíván lenni a Közösségnek. Azt várhatjuk a megállapodástól, hogy a magyar kivitel piacjavítási feltételei lényegesen javulnak. Megemlíti azt is, hogy tárcája megkezdte már a társulási megállapodás végrehajtására való felkészülést is.)

Többen hozzászólnak alapvetően támogatólag, elismerve azt is, hogy valóban egy nagy jelentőségű kérdésről van szó. Azonban néhány kritikai megjegyzés is elhangzik, és szóba kerül egy külügyminiszteri levél, amely néhány kifogást, észrevételt tartalmaz, amiket a külügyminiszter távolléte miatt a miniszterelnök ismertet.)

Antall József: A Külügyminisztérium felvetéséből az érdemi részeket sorra vesszük. Azt mondja, hogy vannak gyenge pontjai a megállapodásnak. A gyenge pontok között megemlíti, hogy a Preambulumon? túlmenő szerződéses közösségi ígéret nincs. Ez így hangzik: „tudatában annak, hogy Magyarország végső célja, hogy a Közösség tagja legyen, és ez a társulás segíti Magyarországot, hogy elérje ezt a célt, a következőkben állapodtak meg”. Úgy gondolom, a tárgyalásokat ismerve, és főleg azt, hogy nem ezen a kérdésen dől el az, hogy mikorra kerül sor egy rendes tagságra való felvételre. Itt a Közösség saját belső szervezeti problémáiról van elsősorban szó, és saját belső koncepciójáról, és azonkívül arról, hogy a magyar gazdaság és magyar politika hogyan tud alkalmazkodni. Tehát önmagában ezt a tényt, és ennél valamiféle több kötelezettségvállalást az adott esetben a magam részéről nem tartok külön fontosnak, mert szerintem nem ezen múlik, hogy mi lesz 5 év múlva, vagy mi lesz 7 év múlva. Kérdés az Európai Közösség belső fejlődése és a mi belső fejlődésünk. A másik kérdés, ami itt szerepel, ezek a felerészben elhangzott megjegyzések, utalás Törökországra, és ez az elzárkózási rész. Ezt lehet valóban mint maximumokat megfogalmazni, ugyanúgy, mint a munkaerőkérdésben. Azt hiszem, hogy azt nyugodtan mondhatjuk, ezeket az országokat érintően, hogy ahol a munkaerőről szó van, ott elsősorban az jellemzi, hogy a vendégmunkásokra utal. Azt nem tudom persze, hogy a gyakorlatban milyen különbségtételt jelent, hiszen ugyanezen országokban jugoszláv vendégmunkások is vannak, és nem tudom, hogy ez külön szabályozva lenne. Gondolom, a Magreb országok? révén Franciaországban korábban is nagy tömeg volt ezekből. Ennek következtében a tagsági kérdésüktől függetlenül alakult a munkaerőpiaci kérdés. Tehát ettől függetlenül ezek a kérdések felmerülhetnek. Nem tudom, a munkaügyi miniszter úrnak van megjegyzése? a 2. napirendi pont, európai közösség.

Kiss Gyula munkaügyi miniszter csak annyit kér, hogy a munkaerőpiacnak a megnyitása tényszerűen jelenjen meg a szövegben.
Kádár Béla szerint viszont ebben a pillanatban ez ellen a legnagyobb az ellenállás.)

Antall József: Akkor ez egy neuralgikus pont. Közbevetőleg még szeretnék annyit megjegyezni, hogy a Kormány programjában és általános politikájában is, valamint az eddig követett politikai stratégiájában az Európai Közösséggel való társulás az elsőrangú célkitűzésünk volt és marad. Az európai gazdasági tér létrejötte az ezt még csak aláhúzza, hiszen eddig is arra törekedtünk, hogy az EK-országokkal kialakíthassuk az aszimmetrikus kapcsolatot, tehát ez a kettő nagyon is szervesen kapcsolódik. Ha megvizsgáljuk az exportlehetőségeinket, és azt, hogy hova exportálunk, akkor pontosan ez a térség az, hiszen ehhez még odavesszük a Közös Piacon kívül Ausztriát, Svájcot, hadd ne soroljam tovább. Tehát a magyar gazdaságnak ez nyilvánvaló, hogy az elsőrendű olyan területe, amelyik meghatározza a mi egész fejlődésünket, és ellensúlyozza a KGST-országokkal történt gazdasági visszaesést. Ezt még hangsúlyozom, ahogy ezt 1,5 évvel ezelőtt láttuk, és az eddig elért eredmények ezt még csak alátámasztják, hogy ebbe az irányba kell menni. Ez az alapvető stratégiai célunk. Tehát itt mindenképpen el kell érnünk azt, hogy ebben az évben sor kerüljön a társulási megállapodás aláírására. Feltétlenül egy politikai és gazdasági stratégiai mutatószám az is, hogy ha mi vagyunk az elsők, akikkel ezt aláírják a csehek és lengyelek előtt, és ez sem egy elhanyagolandó szempont a további szempontjából. A másik, amit mindenkor követtünk, hogy ezt az Európa-politikát mi hagyományosan kapcsoltuk össze egy atlanti gondolkodásmóddal és az Európán belüli olyan politikai törekvésekkel, amelyek éppen a francia politikában nyilvánultak meg. Mi azt mindenkor abba az irányba kívántuk kiegyenlíteni, bizonyos gazdasági ágazatokba, de főleg politikai téren is, hogy az Egyesült Államokat és Amerikát nemhogy kirekeszteni kívántuk volna Európából, hanem hangsúlyozottan a térségbe való bevonását és az amerikai befektetéseknek a fokozását szorgalmaztuk. Ez tehát egy összefüggő, átgondolt politikai stratégia, az elsődleges Európa-politika és ennek a kiegészítése Amerika bevonásával atlanti politikai célkitűzéssel. Ez megnyilvánul nyilván a magyarországi amerikai befektetések nagyságában, megnyilvánul az egész térségben való amerikai jelentkezés támogatásával, az amerikai jelenlétnek Európában, beleértve a katonai jelenlét és a NATO-nak a támogatásával. Ez olyan homogén része a kormánypolitikának az elmúlt időszakban és az ellenzéki időszakban pártjaink politikai törekvéseinek, amit azt hiszem, hogy nem kell külön hangsúlyozni. Ehhez vettük harmadik tényezőnek a japánokkal való kapcsolatteremtést, ami harmadik tényezőként hivatott gyakorolni a nyomást és azt a lehetőséget, hogy a másik kettőt arra biztassuk, hogy ezt minél előbb elősegítsük. Természetesen azzal mindnyájunknak tisztában kell lenni, hogy az európai integráción belül óriási felszültségek vannak. Adva van egy szervezet, adva van egy brüsszeli társaság, akik a Közös Piac minél nagyobb súlyának növelésére és az egyes részt vevő tagállamok szuverenitásának csökkentésére törekszenek. Ez természetes egy ilyen nemzetközi szervezetnek az öntörvényei szerint, a másik oldalon viszont a különböző nemzeti koncepciók és törekvések érvényesülnek. Ezért minden olyan kérdés, amiben olyan dolgokat akarunk velük kimondatni vagy elérni, ami valamiféle egységet feltételez a másik oldalon, az reménytelen, hiszen ők pillanatnyilag nincsenek egységben. Olyan koncepcionális különbségek vannak a gazdasági kérdéseket meghaladó politikai, védelmi és egyéb kérdésekben, hogy ebben mi e pillanatban csak megfigyelhetjük, hogy tulajdonképpen melyik irányba megy, hiszen itt a francia–brit koncepció közötti különbségek és egyebek mind jelentkeznek. A másik, hogy a vámunió létrejöttéig, ha most megkötjük a megállapodást, nyilván 1993 körül életbe lép a dinemark, és utána következnek a svéd–osztrák belépések, amelyek nyilván be fognak következni az évtized közepére.? Nekünk mindezeket figyelembe véve valóban nincs más alternatívánk, tehát ebből kell kiindulni. Ha nincs más alternatívánk, akkor arról lehet szó, hogy bizonyos kérdésekre, amelyek ma megmaradtak, és még a tárgyalások során rendelkezésre álló időkben javíthatók, arra kell koncentrálni, és ezeket a pontokat kell mind a közvetlen tárgyalások során Brüsszelben, mind pedig, ha sor kerül magasabb szintű politikai tárgyalásokra, akkor ott rendezni. Arra kell töre-kedni, hogy azok rendezését elérjük, de ezeket világosan le kell szögezni, hogy ezek a prioritások, ez a sorrend, nekünk ezt kell tudni elérni. tehát, ami ezzel ellentétes, vagy amelyik lehetetlenné tenné vagy akadályozná azt, hogy ezeket a törekvéseket elérjük, az számunkra olyan kudarc lenne, amit nem kockáztathatunk.

(Kupa Mihály pénzügyminiszter szintén egyetért azzal, hogy a szerződés egy alapvető politikai szükség Magyarország számára. Viszont felhívja a figyelmet arra, hogy ez alapvetően egy kereskedelmi szerződés és nem egy társult tagsági szerződés.)

Antall József: Visszatérve a Közös Piac ügyéhez, először is, a politikai részéhez, tehát a politikai részében, hiszen ez az első, amiről szó volt. A távollévők esetében megjegyzem, hogy abban, azt hiszem, egységes az álláspontunk, hogy a prioritások, a sorrend, az Európa, Egyesült Államok stb. Tehát annál inkább nem mondhatunk le az Egyesült Államok kiegyensúlyozó és kiegyenlítő szerepéről, mert az Egyesült Államok e három országban, amit a visegrádi hármas jelent, bizonyos értelemben ellensúlyt lát az esetleges egyoldalú európai elképzelésekkel szemben. Ezt nekünk fel kell használni arra a lehetőségre, hogy az amerikai kapcsolatokat is egyensúlyban kell tartani, éppen az ilyen kiegyenlítő erőket. Tehát ezt azért mondom, hogy semmiféle egyoldalúságra nem törekszünk, vagy egyoldalú Európa-politikát nem folytathatunk. Ez a politikai részéhez tartozik, és azt hiszem, hogy ebben egyetértünk, és egyetértenek mindazok, akik ezzel a kérdéssel foglalkoznak. A másik része, ennek a gazdasági vonatkozása. Úgy gondolom, hogy ha abból indulunk ki, hogy most az Európai Gazdasági Térség megszületése után? érdekünk az, hogy ezt még ebben az évben megkössük, akkor ez egy fő cél, s ezen belül próbáljuk meghatározni azt sorrendben, hogy mi az, amiben még meg kell kísérelnünk a tárgyalások során eredményt elérni, az eddigi megállapodáshoz viszonyítva valami többletet. Ebből az első, ami felmerült, ez a munkaerőkérdés. A munkaerőkérdésnél fel kell vetnünk azt, hogy milyen általános megfogalmazást tudunk még belevenni a szövegbe, aminek megkísérelhetjük az elérését. Ez tehát beletartozhat abba, amit magam is elmondanék egy ilyen hétfői vagy keddi tárgyalás során. Annak ellenére, hogy tudjuk azt, hogy a közös piaci országokban anyagi támogatásban részesítik a visszatelepülőket, tehát nagyon hátrányos időszakban vetjük fel ezeket a kérdéseket, ezzel tisztában kell lennünk. Tehát próbáljuk meg azt, hogy a munkaerőpiac kérdésében a támogatások vagy a foglalkoztatás és egyebek mellett hogyan tudjuk az egész munkaerőügyet felvetni? Ki kell dolgozni, hogy mi a fő cél, és ezen belül akkor mit tudunk ebbe a megállapodásba belevetetni, vagy legalábbis mit tudunk megkísérelni, tudva azt, hogy nagyon kedvezőtlen körülmények között tesszük. Ezt szeretném leszögezni, tehát ezt egyszer. A második kérdés, a nemzeti elbánás kérdése. Különböző álláspontok vannak. Az öt év és a tíz év. Én azt hiszem, hogy a tíz évben kell rögzítenünk az álláspontunkat. Annál többet nem tudhatunk, mert az visszaható lenne valóban. Az öt év viszont nagyon rövid, csak végkétségbeesésben merülhet fel, és azt hiszem, hogy erre a tízéves időszakra kell mint célra koncentrálnunk. Ez a következő, amiben gondolom, hogy a tárgyalások során el kell jutnunk. Most, ha szabad még, akkor kérem, hogy a tőkemozgással kapcsolatos, devizaszabályozási szigorítások stb. kate-góriájával foglalkozzunk. Ebben van itt még valami megjegyzés? Surányi György, úgy látom nincs, Botos Katalint nem kívánom felszólítani, mert ha egyetért, akkor csak örülünk, úgyhogy ebben nincs. Most az a kérdésem, hogy ha ezeket rögzítjük, tehát a Kiss Gyula által felvetett kérdést a munkaerő-gazdálkodásról, amit próbáljunk mindenképpen még belevenni valahogy mint hivatkozási alapot, meg egyebet, mi utána a menetrend? Én egyre azért felhívnám egy példán a figyelmet. Itt volt a marhahúsvétó kérdése a franciáknál. Azt a tényt, hogy a lengyelek és a csehek rendkívül agresszíven és idegesen reagáltak reá, azt sosem fogják nekik megbocsátani. Azt a tényt, hogy Párizsban ezt látszólag könnyedén és látszólag csak egy nagyon szerény megjegyzéssel és Mitterrand-nál tett megjegyzéssel sikerült elintézni, ebben a kérdésben ez már egy kezelési mód. Ezt azért mondom, hogy nem feltétlenül kell velük nyíltan vitázni, mert ott is van belpolitikai érdek, ugyanúgy, ahogy nekünk is el kell a Közös Piaccal számolnunk idehaza. Hiszen a mezőgazdaság terén még az a vád is elhangzott, hogy eladjuk Magyarországot a Közös Piacnak. Tehát nyilvánvaló, hogy az ellenkezőjét viszont tényekkel lehet bizonyítani. Bár úgy lett volna az elmúlt esztendőkben is, hogy a mindenféle egyéb piacokra, könnyebb piacokra való törekvés helyett a kemény, nehéz piacokat céloztuk volna meg, akkor az ország most másként állna. Szóval csak a kényszerítő körülmények között sikerült elérni ma, rosszabb feltételek között a Közös Piacra való kijutást, és ez hat vissza a magyar gazdaságra, és ennek az ellenkezője konzervált Magyarországon egy rosszabb gazdasági szerkezetet. Tehát én úgy gondolom, hogy ezek azok, amelyeket meg lehet mutatni, hogy valóban mit értünk ezen. Még egyszer: munkaerőkérdésben többet el lehet érni, ha egy halvány félmondatot bele tudunk vetetni, és utána már a további tárgyalásoktól függ, de ma nagyon rossz a légkör, nagyon rossz a politikai fogadókészség ezekben az országokban is, lévén demokrácia, mindegyik a belpolitikától függ. Ahol Giscard elment tüntetni a parasztokkal, miután innen elment, itt mondta, nem olyan súlyos stb., utána lehetett a tv-ben látni, felvonult a parasztokkal. Szerencsés, hogy legalább azt mondta, egy kis populista hang nem árt néha, mondta itt a fogadáson. Tehát a másik oldalon pedig a Mitterrand azt mondta, hogy rágyújtják a parasztok a palotát, ezért egy kis türelmet kér. Hát ennyit. Ott is vannak belpolitikai kérdések, választások, egyebek és milyen szavazóbázisok. Tehát itt nekünk azokat kell most belevenni, ami feltétlenül egy hivatkozási alap lehet. Teljesen mindegy, hogy most valaki azt mondja egyik héten, hogy 1997-ben vagy 1998-ban vesznek fel bennünket. Egyébként, amit itt a magyar sajtó hozott fel, hogy Kohl azt mondta, hogy ebben az évtizedben nem, ezt a németek tagadják, egy szóval nem mondták. Ez csak a magyar sajtóban jelent meg, de ha mondta volna, annak sem lenne különösebb jelentősége, mert ha nem tudja megígérni, hogyan is ígérje meg, hogy ő lesz még 1998-ban. Nekünk abból kell kiindulni, ami ma van, tehát ebből a perspektívából elindulni. Szóval én a társulási szerződésben ezt elégnek érzem. Örülök, hogy a később jött külügyminiszter is ugyanezt megerősítette, hogy ebből a politikai szempontból elég a Preambulumba az utalás, mert erre többet annál inkább nem tudunk, mert ne felejtsük el, hogy a törököknél nem vettek be semmit, akiknek az a legnagyobb problémájuk, hogy bár Törökország követeli a felvételét, ennek ellenére nem vettek be a török társulási megállapodásába egy szót sem, ugyanis nem akarják a törököket felvenni. Tehát ennél többet ezért sem tudunk. Ezt is világosan megmondták. Tehát ennél többet kár is erőltetnünk. Most kérdem akkor, hogy ha a munkaerőben megállapodunk, hogy ott megpróbálunk egy mondatot és utána még egy továbbit beletetetni, akkor rendben van-e? Továbbá tíz évben megállapítjuk ezt az időszakot. Devizakérdésben mi van még, amit kellene? Kérem akkor a jelen lévő minisztereket.

(Többen hozzászólnak, köztük Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, aki felveti, hogy a közlekedés vonatkozásában nehézségekkel kell számolni a görög oldalról a társulási tárgyalásokon, mivel görög részről a nemzetközi árufuvarozási engedélyek jelentős növelését próbálják elérni Magyarországon keresztül, amelyért lényegében jelentős ellentételezést nem adnak.)

Antall József: Visszatérve a görög kérdésre. Nyilván, azt hiszem, hogy a görögök is azok közé tartoznak a Közös Piacon belül, legalábbis az eddig elhangzottakból ez derül ki, akik a Közös Piacon belül némi gondot okoznak a brüsszeli központnak, egy nem könnyű terhet. Úgyhogy számosan mondták már azt, hogy Törökországhoz hasonló stádiumon kellett volna tartani Görögországot is, mert túl sok probléma van vele. Tehát ez más kérdés, de mindenesetre ezt is fel kell vetnünk. De itt van egy csomó olyan dolog, ami kétoldalúvá válhat. Mi van még akkor, van-e még kérdés? Meghívott vendégeink, szakértők részéről van még valami kérdés, megjegyzés? Akkor visszaadom a szót összefoglalásra.

(Kádár Béla összefoglalásként elmondja, hogy a társulási megállapodás jelenlegi stádiumát mindenképpen kedvezőnek tartja, ugyanis jobb is, mint a másik két közép-európai országé. Ez nagyon jelentős áldozatokat ránk is fog majd róni, mint minden más országra, amely ehhez a kapcsolati stádiumhoz eljutott. E megállapodás elsősorban gazdasági kapcsolatokat ölel fel, és aztán a gazdasági kapcsolatok intenzitásának egy bizonyos szintje fölött jelennek meg benne fokozatosan a politikai és egyéb biztonsági elemek, amelyek ráutaló elemek a társulás irányába.)

Antall József: Tehát akkor azért összegezzük. Azokat a neuralgikus pontokat rögzítsük, amiben vita volt, ezeket igyekezzünk belőni.

(Kádár Béla két pontot említ. Az egyik egy ráutaló mondás a munkaerőre vonatkoztatva, a másik pedig az, hogy bár öt év volt az eddigi kompromisszum, mi viszont a 10 éven belülire igyekszünk kitolni a nemzeti bánásmód megadásának a határát.)

Antall József: Gyakorlatilag nem hiszem, hogy 10 éven belül tudunk, de mindenképp próbáljuk meg a 10 évet. No most igazából nem vagyok optimista, hiszen közismert, hogy egy ilyen tárgyalásoknál bólintanak, és utána még kérdéses, hogy az meg is valósul. Éppen ezért írásban egy nagyon jól előkészített argumentációt kérek akkor a brüsszeli, egyébként egy globális tárgyalásra, hogy az azért hangozzék ott el, hátha erre is tudunk hivatkozni, ami ezzel segíti a delegáció további munkáját. Tessék, még volt egy megjegyzés.

(Juhász Endre, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának közigazgatási államtitkára megjegyzi, hogy ez a tízéves kikötés csak a pénzügyi szolgáltatásoknál van, egyébként öt év a nemzeti elbírálás, és ez nekünk nem is okoz gondot.)

Antall József: Erről volt szó, ami vitatott volt. Köszönöm. tehát akkor megkapom, hogy mi az, amit el kell mondani. Most, ha ebben ilyen formában meg tudtunk állapodni, akkor ezt tehát jóváhagyja a Kormány. Van-e ezzel kapcsolatos ellentétes megjegyzés? Akkor ezt elfogadottnak vesszük, de szeretnék még az európai kérdésről szólni. Tehát, ha ezzel végeztünk, akkor felvetődik egy másik kérdés, amit nem fogunk tudni most eldönteni, de amit viszont ki kell dolgozni, és az a kérdés, hogy ezen milyen munkacsoport dolgozzon. Ha olyan stádiumba érkeztünk ma az Európai Közösséggel és az Európai Gazdasági Térséggel való kapcsolattartásban, ami jelenleg külpolitikai, gazdaságpolitikai téren már egyértelmű társulási stádiumot feltételez, előkészítve az ezen túlmenő – akár védelmi, vagy legalábbis biztonsági és további – ügyeket, ezzel a Kormányon belül az Európa-politika, az Európai Közösséghez és az európai szervezetekhez fűződő viszony különös hangsúlyt kap. Ez tükröződik abban, hogy a Külgazdasági Minisztérium és a Külügyminisztérium szintén ezzel kapcsolatban egy külön szervezeti egységet hozott létre. Most itt azt kell tanulmányozni, hogy ennek milyen további szervezeti vagy szervezési igénye van. Van, ahol ez igényel külön szervezeti egységet, de van, ahol ez csak feladatot igényel kormányszinten. Tehát az egyik, hogy például a műszaki fejlesztés, ha erre gondolok, vagy mérésügy stb. Tehát itt sorba véve, igazságügy, de nem kell elsorolnom, tehát ezt folyamatosan valamennyi minisztériumnak most majd figyelembe kell venni. Tehát mindenütt belső gazdája kell, hogy legyen, és utána ezt kormányszinten is koordinálnunk kell. Egy programot, egy közös programot kell a felzárkózás gyakorlati állapotára készíteni, mert itt sokat beszélünk arról, hogy mennyi idő kell, és állandóan harcolunk a minél gyorsabb csatlakozás érdekében. A legnagyobb bajban lennénk, ha holnap csatlakozni kellene. Tehát ebből kiindulva most már eljutottunk abba a szakaszba, hogy már nemcsak lelkesedni kell, hogy csatlakozunk, és ezt mondogatjuk, hanem most ott tartunk, hogy valószínűleg tényleg bekövetkezik, és akkor viszont egy új helyzet állt elő. Tehát mostantól kezdve ezért egyértelműen működni kell. Én azt javasolnám, hogy a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma és a Külügyminisztérium szervezzék meg, hogy legyen egy olyan szintű munkacsoport, amelyik azt kidolgozza és felméri, hogy mindenütt megvan-e ennek a megfelelő bázisa, és mi lenne a legalkalmasabb, hogy ezt össze tudjuk hozni. Ez nem csak a gazdasági tárcákat érinti. A Gazdasági Kabinet nyilvánvalóan önmagában is a gazdasági kérdéseket tudja kezelni, de itt politikai, kulturális kérdésektől kezdve minden hozzájön ehhez, úgyhogy ezt, mire az aláírásra sor kerül, erre kész kell lennünk a tervvel, hogy ez hogyan folytatódik tovább, és onnantól kezdve ki kell dolgozni a munkaprogramot, a közjegyzőit, hogy Balsai miniszter urat idézzem. Úgyhogy ezt kérem.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 688-696. oldalán megjelent szövege)