1992. év

(Kupa Mihály pénzügyminiszter ismerteti a két változatot, melyek arra vonatkoznak, hogy hogyan kell csökkenteni a költségvetési kiadásokat.
Több hozzászólást követően a Kormány csak a B-variációt tárgyalja, amely szerint a két lépcsőben történő csökkentés második ütemében az elvonásokat felére redukálják.)

Antall József: Tehát eleve a B-variációból indulunk ki, azt már leszögeztük, miután Kupa miniszter úr, aki elsőrendűen felelős ezért, hiszen ő a pénzügyminiszter, járhatónak tartja ezt a megoldást. 27-én kerül sor arra a kormányülésre, amikor már egy törvénymódosító tervezetet kell behozni. Gondolom, akkor kellene dönteni, mert csak megnehezítjük a helyzetet. Tehát célszerű lenne a pénzügyminiszter számára megadni azt a lehetőséget, hogy addig felülvizsgálja az egész költségvetés-módosítási tervezetet, és azokban az esetekben ezt a bizonyos egyeztetést még elvégezze. Ha nem tudja, akkor még mindig van egy lehetőség, akár rendkívüli minisztertanács összehívására, a közbülső esetre, vagy a Gazdasági Kabinetben a közvetlen érintettekkel további egyeztetésre. Hát ez az, amire a felhatalmazást megadnánk. Hogy melyik megoldást tartja jónak, ezt a pénzügyminiszter úrtól kell megkérdeznem a felvetett javaslatokkal kapcsolatban. Azt a kérdést, amit Siklós Csaba elmondott, ezt én most külön kérdésként, ettől a javaslattól függetlenül szeretném elmondani. Az egyik dolog, hogy Magyarország évtizedek óta jár egy úton a költségvetésnek valaha megtörtént felosztásával, és ezt a valaha történt felosztási arányokat illetően azóta visszük magunkkal. Numerikusan emelkedik az infláció szintje, kisebb mértékben egyes területek jelentőségének a növekedése vagy csökkenése szerint. Ez tehát egy ilyen természetes fejlődés. Igazából korábban nem került sor, és a mi kormányzásunk ideje alatt sem került sor annak a felülvizsgálatára igazából, hogy ezek az ágazatok, ezek a kormányzati ágazatok valóban ebben a felosztásban indokoltak-e, vagy nem. Ezt azért szeretném leszögezni. Tehát itt azért nehéz helyzetben van minden miniszter, mert a saját apparátusa azt minimumként várja el, nehogy romoljék a tárcának, illetve az ágazatnak az állása, a pozíciója azáltal, hogy csökken a költségvetési támogatás. Mindenki növekedésre törekszik. Tehát ezt csak összkormányzati vizsgálat alapján tudjuk eldönteni, és csak azután lehetséges akár egy új felosztást, vagy egy arányosat kialakítani. Ez nem csak a kormányzat fő ágazataira vonatkozik, hanem az egész magyar intézményrendszerre. Minden magyar intézmény és intézet aszerint kapja a költségvetési támogatását, ahogy 25 vagy 30 évvel ezelőtt a költségvetését megállapították. Egyszerűen ahhoz a költségvetéshez jöttek az újabb növekedések, és teljes aránytalanság van azonos célú, azonos jelentőségű, azonos súlyú intézetek között aszerint, hogy mikor mit kaptak, és milyen összeggel rendelkeztek. Ez vonatkozik az egyes ágazatokra is. A másik dolog, természetesen egyetértve egyes ágazatoknak kritikus helyzetben való módosításával. Tehát aligha kétséges, hogy a honvédelmi tárca és a belügyi tárca, amelyik ugyanazon nemzetközi és biztonsági helyzetben érdekelt, a mai szituációban kiemelt fontosságú. Ugyanakkor elkerülhetetlennek tartom annak a nagyon szigorú felülvizsgálatát, amit nyilvánvalóan a miniszternek el kell végeztetni, ugyanis még olyan testület, hadsereg vagy olyan egyéb szervezet nem volt, amelyik azt mondta volna, hogy ez az összeg nem a minimum. Abban, hogy hogy használják fel ezt az összeget – miközben azt nem vitatva, hogy szükség van rá –, de azt soha nem tudhatjuk biztosan, más tárcák esetében sem, hogy valóban a legcélszerűbben és a legtakarékosabban használják-e fel azt az összeget. A hadseregre is vonatkozik és az egész költségvetési kérdésre az, amit Kennedy mondott egyszer el, hogy ugye a három fegyvernem külön-külön bebizonyította azt, hogy a modern háborúban csak őrá van szükség, és a másik kettő teljesen fölösleges. A szárazföldi hadseregnek nincs jelentősége, a légierőnek sincs, csak a haditengerészet az, amelyik a modern nukleáris háború fő ereje. A légierő viszont bebizonyította ugyanezt a másik kettőről, Taylor vezérkari főnök pedig azt, hogy nem lesz harmadik világháború, csak helyi háborúk, ezért fontos a szárazföldi erők támogatása. Mind a három fegyvernem vezérkari főnöke ugyanazt a teljes összeget kérte, amit az amerikai költségvetés az egész hadseregre fordíthatott. Ő maga írja, hogy eldöntötte, háromfelé osztva kapják az összeget. Ezt azért mondtam el, hogy ha a hadsereg kér valamit, soha nem fogjuk azt elérni tudni, hogy annak a felhasználása föltétlenül a legtakarékosabb, avagy a legcélravezetőbb. Ezt a miniszter úr tudja a legjobban, hogy az improduktivitás miatt mekkora összegek mennek el. Tehát én elvileg amellett vagyok, hogy a hadsereget fejleszteni kell, hiszen ez fontos védelmi szempont, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy itt ez a legcélirányosabban történik akár fegyvernemi, akár a kiszolgáló, akár egyéb szempontokból. Gondolom, hogy a belügyminiszter úr is így látja saját területén, ezért elkerülhetetlen a folyamatos vizsgálata ennek és ellenőrzése, hogy valóban a legcélszerűbben használják fel. Ezt azért mondtam el, mert ez vonatkozik éppúgy a pénzügyre, mindegyik más tárcára sajnos, hogy ezt a bizonyos célszerűséget folyamatosan ellenőrizni kell. Itt megint felvetődik ugye az, hogy a kormányhivataloknak hiányzik a saját számve-vősége, ami megint egy strukturális kérdés.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 380-381. oldalán megjelent szövege)