Az 1991. szeptember 26-i kormányülésen Antall József érdemi hozzászólása a Vagyonpolitikai Irányelvek elfogadásáig szükséges teendőkkel, valamint az 1992. évi állami költségvetés irányelveivel kapcsolatban
Napirenden kívül Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter tájékoztatja a Kormányt, hogy az Ideiglenes Vagyonpolitikai Irányelvek? hatálya szeptember 30-ával lejár, de az új Irányelvek szeptember 30-áig nem lesznek parlamenti határozat formájában hatályosak. Néhány hét, 1-3 hét interregnum vagy ex lex állapot következnék be, ezért azt kéri, hogy a Kormány tegyen javaslatot az Országgyűlésnek, hogy az új Vagyonpolitikai Irányelvek elfogadásáig hosszabbítsa meg az ideiglenes irányelvek hatályát. Amennyiben a Házbizottság úgy látná, hogy a hatályos törvények mellett a privatizációt ez alatt a 2-4 hét alatt a hatályos irányelvek nélkül is lehet folytatni, és ebben nem lát aggályt, akkor a Kormány ebbe is belemehetne.
Antall József: Azt javasolom, hogy az első utat válasszuk, mert semmiféle lehetőséget ne adjunk arra, hogy akár utólag, vagy akár most, ezt az interregnumot és átmeneti időt valamilyen szempontból támadhassák. Jelen politikai erőviszonyok, szituációk és személyek ismeretében azt javasolom, hogy nagyon ragaszkodni kell minden formális jogi követelményhez. Ez vonatkozik a világkiállítási törvényjavaslat tervezetére is. Semmilyen formális hibát nem szabad elkövetni, vagy formális hiányt hagyni, mert józan észre nem lehet számítani. Már sokszor idéztem, „ahol az befejeződik, ott kezdődik a jog”. 3 órakor van a házbizottsági ülés. Ott írásban ezt a kérést átadja Horváth Balázs mint a Kormány álláspontját, hogy kéri a meghosszabbítását a Vagyonpolitikai Irányelveknek. Amikor az új hatályba lép, addig meghosszabbítja a régi hatályát az Országgyűlés.
Újból az 1992. évi állami költségvetés irányelveivel kapcsolatban.
(Kupa Mihály pénzügyminiszter tájékoztatja a Kormányt, hogy az 1992. évi állami költségvetés irányelveit az előző kormányülés állásfoglalásának megfelelően átdolgozták, és azt megtárgyalta a Gazdasági Kabinet. A legfontosabb állásfoglalás az volt, hogy 60-80 milliárd forint lehet a költségvetés hiánya. Az anyagban szereplő mérleg 70 milliárd forintra van beállítva. A 10 milliárd forintos tartalék felosztásáról a Gazdasági Kabinet nem kívánt dönteni, mert nem tartja magát illetékesnek abban. Itt három minisztériumról van szó, az oktatás, a védelem és a népjólét igényei tartoznak ide, amely összesen 17 milliárd forint igény a 10 milliárd forintos tartalékkal szemben.)
Antall József: Most kétféle lehetőség van. Vagy a három tárca az igényeit idehozza, és a 10 milliárd forinton belül megosztoznak, vagy pedig, hogy katonai példánál maradjak, Kennedyhez bevitte a három fegyvernem a költségvetést. Összesen annyi volt a költségvetési keret, amennyit egy-egy fegyvernem kért Kennedytől. A szárazföldi hadsereg bebizonyította, hogy most csak a szárazföldi hadseregnek van értelme, mert nem lesz harmadik világháború, csak helyi háború. A tengerészet bebizonyította, hogy ők, akik állandó mozgásban vannak egy nukleáris korszakban, csak ők a fontosak, és a légierő is smafu, mert azt lelövik. A légierő bebizonyította, hogy csak ők a fontosak, egy háború esetén csak ők maradnak meg. Kennedy azt mondta, hogy osszák háromfelé az összeget, és jó napot kívánt. Tehát, ha így kerül ide elénk, akkor a Kormány ezt fogja mondani, a többi miniszter nevében is beszélek, azt hiszem. Erre nem tudunk mit mondani. Tehát én azt kérem, hogy a három miniszter próbáljon azért valamit a Kormány elé hozni, valamilyen reális arányt kialakítani ebből, mert különben egy mechanikus döntés lesz, ami ésszerűtlen. Tehát, ha tudjuk azt, hogy 10 milliárd forint van, akkor tessék a 10 milliárd forinton belül valamilyen érvek alapján megosztozni, és ezt a Kormány elé hozni. ehhez a pénzügyminiszter adjon tanácsot. Különben egy mechanikus megosztásos politikai döntés születik.
(Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter bár egyetért az elkészült irányelvek parlament elé terjesztésével, de azért felsorolja, hogy a tárcájának milyen költségvetési igényei nem lettek figyelembe véve.)
Antall József: Én szeretnék viszont közbeszólni. Elnézést kérek. Mert itt az irányelvek megtárgyalásáról van szó. Ha most a mai minisztertanácson minden részletkérdésre kitérünk, és minden miniszter elmondja újra a részleteket, akkor tévesen vagyok tájékoztatva a Gazdasági Kabinet és az államtitkári értekezletnek az állásfoglalásairól.
(Siklós Csaba közbeszól, hogy ő nem tagja a Gazdasági Kabinetnek, ezért kénytelen ezeket valahol, mégpedig itt elmondani.)
Antall József: De ezt a valahol elmondást, ezt a minisztertanácson nem tudjuk minden esetben biztosítani. Az nem megy, hogy az előkészítés után, akár csak a jegyzőkönyv részére a miniszterek elmondják még egyszer azt, amiben megállapodtunk. Erre idő sincs, ráadásul akkor ez egyszerűen egy láncreakciót vált ki, mert ha a tarifaárakat most részletezni kezdünk, akkor kötelessége lesz a közoktatásügyi miniszternek elmondani az óvodai ebédhozzájárulást. Most, jelen pillanatban a költségvetési irányelvek jóváhagyásáról van szó. A Kormány megállapodott abban, hogy bizonyos sarokszámok vannak, elvi kérdések vannak, ebben a kérdésben államtitkári értekezlet és a Gazdasági Kabinet ülése megvolt. Tehát nem tudjuk tolerálni a minisztertanács napirendjének ilyen értelmezését, hogy itt a részletekbe most menjünk bele, amikor az irányelvekről van szó. Ha ezt most a közlekedési miniszter ilyen részletességgel elmondja, akkor mindenki el fogja külön-külön mondani. de erre nincs lehetőség.
(Kajdi József, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára ismerteti a közigazgatási államtitkári értekezlet állásfoglalását, miszerint az anyag csak úgy kezelhető, hogy csütörtökig közvetlenül négyszemközt az egyes tárcák még egyeztetnek a Pénzügyminisztériummal, hiszen más tárcák nem dönthetnek az egyes tárcák igényeiről, és a Pénzügyminisztérium az egyeztetés eredményéről, vagy eredménytelenségéről fog most beszámolni.)
Antall József: Ez az alapkérdés. ha az államtitkári értekezlet hoz egy ilyen állásfoglalást, az államtitkároknak meg kellett volna ezt beszélni akkor a pénzügyi államtitkárral. Itt csak arról lehet beszélni, ami politikai döntés jellegű. Azt, hogy itt minden tárca most elmondja, hogy bebizonyítsák a miniszterek, hogy harcolnak a tárcájukért, ami egyébként természetes, hogy harcolnak. De hogy ilyen tiszteletköröket fussunk most ezek után, és mindenki kötelezőnek érezze a megszólalást, ebben ez a probléma. Ha ez nincs egyeztetve, akkor most mindenki el fogja mondani a maga bánatát, és ettől nem fogunk előbbre haladni. Ezért állapítottuk meg azt, hogy most csak irányelvekről beszélünk, és miután ezt akarjuk megértetni a Házbizottsággal is, akkor legalább a Kormányon belül értsük ezt meg. A másik dolog, hogy a múltkor abban állapodtunk meg, hogy most az irányelvekről tárgyalunk, ezt követően pedig azt a metodikát állapítottuk meg, hogy az anyagot először az államtitkári értekezlet, majd Gazdasági Kabinet tárgyalja meg, és kétoldalú megbeszélések történnek a Pénzügyminisztériummal. Ezek után nem lehet, hogy most megint elkezdjük elölről a vitát, ahogy szokott lenni. Tehát ebben a szellemben adom vissza a szót a közlekedési miniszternek, hogy van-e ebben a megvilágításban még monda-nivalója?
(Siklós Csaba kicsit nehezményezi, hogy nem tud tovább érvelni a tárcája kapcsán.
Ezt követően még több miniszter és államtitkár is hosszan ismerteti, hogy a tárcájuk milyen költségvetési igénye nem lett figyelembe véve az anyag összeállításánál.)
Antall József: Köszönöm. Még egyszer szeretném elmondani, tehát az irányelveknél maradva, és miután ez nélkülözhetetlen, természetesen el kell mondani a miniszertanácson: a Kormány működésének a mechanizmusában van a hiba. Ezek a kérdések az államtitkári értekezleten kell, hogy felvetődjenek, és Rolek Ferenc állásfoglalására már Király Péternek ott kellett volna rögtön reagálnia, és ott kellett volna már egyeztetni, nem pedig ebben a formában idejönni. Ez az első hiba. A második, hogy jogos, valós, gazdaságpolitikai és szociálpolitikai kérdések vetődtek fel. Ezeket viszont a Gazdasági Kabinetben kellett volna megtárgyalni. A Gazdasági Kabinet nem megfelelően működik, ha a Gazdasági Kabinetben nem tárgyalják meg ezeket, hiszen itt olyan kérdések merülnek fel, amit ott kell megtárgyalni, és ott kell döntésekre jutni. Tehát ez egy lehetetlen dolog. Vagy egyik helyen, vagy másik helyen van hiba. De ez így nem jó. Nem működőképes akkor a Kormány, és ezek a kétlépcsős megoldások nem töltik be funkciójukat, ha ugyanazt mondjuk itt is el. Tehát itt tulajdonképpen abba az irányba kell menni, hogy az államtitkári értekezletnek az összegezését Kajdi államtitkárnak kell elmondani, hogy milyen pontok azok, ahol nem sikerült megegyezni. De az lehetetlen dolog, hogy megtárgyalják, végigveszik, és utána akkor a kérdések nyitottan újra idekerülnek a Minisztertanács elé. Ugyanez vonatkozik a Gazdasági Kabinetre. A Gazdasági Kabinetben ilyeneket elő kell készíteni akár szakértői szinten, és a gazdasági minisztereknek döntést kell hozniuk. Egyébként ilyen esetben igenis a közlekedési minisztert is meg kell hívni, vagy a munkaügyi minisztert is, és ott ezeket előttük kell tárgyalni. Most ezt azért mondom el, hogy ha már itt vagyunk az irányelveknél, hogy ha a konkrét költségvetési tárgyalásoknál ugyanígy fogunk haladni, akkor működésképtelen lesz így a Kormány. Tehát én kérem, hogy ezt szíveskedjenek figyelembe venni, hogy igenis a közigazgatási államtitkárok felelősek személyükben azért, hogy ezek a kérdések a költségvetésnél már egyeztetve kerüljenek előterjesztésre, amiért a Gazdasági Kabinet is felelős. A Gazdasági Kabinet elnökét pedig arra kérem, hogy hívja meg azokat a minisztereket, akik itt a gazdaságpolitikai stratégia kialakításában hozzászólnak, hogy ne itt kelljen nekik elmondani, mert ez akkor nem működőképes.
(Pungor Ernő tárca nélküli miniszter szerint miután most a nemzetközi együttműködéseink végre jelentősen nőnek, egy sereg kiadással járnak, az a véleménye, hogy legalább egy pontban ennek szerepelni kell a költségvetési előirányzatoknál.)
Antall József: Ezt az irányelvekben? A megnövekedett nemzetközi együttműködési költségek szerepeltetésének igen, van értelme, mert ez nem csak külügyminisztériumi és nem csak a gazdasági, külgazdasági minisztériumi, hanem az egész kormányzatot érintő kérdés. Nincs olyan tárca jóformán, amelyiket ez ne terhelné. Úgyhogy ezt köszönöm, ennek az irányelvekben benne kell lennie. Tessék még tovább az irányelvekhez.
(Még többen hozzászólnak, köztük Für Lajos honvédelmi miniszter is, aki a honvédség működőképessége érdekében kéri, hogy a honvédségnél legalább azt a színvonalat tudjuk megteremteni a következő évben is, mint amire az idén kényszerültünk.)
Antall József: A honvédelmi miniszter úr nem volt itt az elején, ahol azt kértem, hogy most az irányelveknél, tehát nem a végleges költségvetésnél, hanem az irányelveknél szükséges számokról legyen csak szó, itt kíséreljük meg a megállapodást. Ezen az alapon most van egy kiinduló sarokpont, amit a honvédelmi miniszter elmondott, nyilván a közoktatásügyi és a népjóléti tárcának is van valamilyen javaslata, és akkor eljutunk oda, hogy a Kormány nem fog tudni ebben dönteni, ami után nem marad más, mint egy mechanikusan elosztás. Azt hiszem, nem kell bizonyítani a honvédelmi tárcának és ezeknek a fegyveres erőknek a fontosságát. Egyet viszont tudni kell, magát a koncepciót, hogy milyen honvédséget akarunk, milyen elhelyezéssel, milyen fegyvernemeket, ezeket viszont nagyon szakszerűen kell meghatározni. Az új védelmi doktrínának megfelelően gyorsan reagáló olyan honvédségre, olyan hadkiegészítési rendszerre, és olyan területvédelemre van szükség, amely alkalmas egy instabilizálódó térségben kommandóakciók, gerillaakciók és egyáltalán ilyen egyéb akcióknak a kivédésére. Magyarul légierő, helikopteres alakulatok, gyors hadtest. Mondjuk ki azt, hogy nukleáris háború esetén tényleg csak a lepedő marad.
(További hozzászólások hangoznak el, köztük Király Péteré is, aki elmondja, hogy a szociálpolitikai juttatások ma az önkormányzatoknál vannak, de az önkormányzatok nem szívesen látják el a szociálpolitikai feladatokat, a szociálpolitikai jellegű segélyeknek a szétosztását. A Népjóléti Minisztérium sem tud igazából ezekkel megfelelő hatékonysággal foglalkozni, nem tudja megfelelő hatékonysággal eljuttatni ezeket a forrásokat. Ugyanakkor a társadalombiztosításnak egy kiépült intézményi rendszere van, amely területileg is él és létezik, és bizonyos szociálpolitikai pénzeknek a folyósítását ő végzi. Meg kell vizsgálni, hogyan lehet a központi szociálpolitikai juttatásoknak a leosztását bizonyos mértékig visszavonni az önkormányzatoktól és a kormányzat kezébe venni, ebben milyen szerepet tudnak a társadalombiztosítási igazgatóságok vállalni.)
Antall József: Egyet szeretnék megjegyezni. A mai jogrendszerbe illesztve a szociálpolitikának és a szociális gondoskodásnak az a része, ami a szegényellátást jelentette – a régi terminológia szerint –, községi feladat volt mindenkor. Tehát az a közvetlen segélyezés, az a régi magyar közigazgatási jogban is községi feladatkör volt. Nem emlékszem már pontosan, de az 1870-es évektől megfogalmazta egy akkori törvény. Tehát ez mindenkor önkormányzati és községi feladat volt, ezen változtatni nehéz. Ezért a szociálpolitikai intézkedésekben és az új jogszabályokban a szociálpolitikai felügyeleti rendszer is e szerint alakul. Tehát amikor az állami központi szándék és reformpolitika érvényesül, onnantól kezdve ez is a felügyeleti rendszeren keresztül valósul meg. Tehát ezért, amit Surján miniszter úr mond, azzal én egyetértek, hogy ehhez hozzányúlni így nagyon hátrányos lehetne, mert egyrészt felmenti az önkormányzatokat, másrészt sérti is őket. Úgyhogy ezt kell kidolgozni, hogy mi a felügyeleti és mi az elosztási lehetőség, de az önkormányzatoktól ezt elvenni nem is lehet, az elvétel jogszerűtlen is lenne, és semmiféle érv ezt nem támasztaná alá. Most ehhez a társadalombiztosítás hozzáigazítása az egy külön kérdés, hogy milyen mechanizmust lehet arra találni, hogy a társadalombiztosítás közvetlenül tudja ezt ellátni. Ez a kérdés. Ezt kell kidolgozni, de így, az önkormányzat és a községi elv sérelme nélkül. Forrás az kettős, vagy az állami költségvetés közvetlenül, vagy a társadalombiztosítás. Ez a kérdés.
(Surján László népjóléti miniszter megjegyzi, hogy az időközi választáson győztes Kupa Mihálynak országgyűlési képviselőként? módjában lesz befolyásolni a területén lévő önkormányzatot racionális irányba való működésre.)
Antall József: Hát azt hiszem, hogy ennél emelkedettebb pillanatot nem találhatok arra, hogy megszüntessem a vitát. A szegényügyre csak annyit, hogy azt történeti értelemben jegyeztem meg, ma ezt a szót nem is használjuk ebben a formában. Ez volt régen a hivatalos elnevezés, a szegényellátás. Megjegyzésem arra vonatkozott, hogy a szegényellátás községi feladat volt. Akkor az irányelvek elfogadását elvileg
a Kormány most beterjeszthető állapotban lévőnek tekinti. Sarokszámoknál szükséges-e még a számoknak egyeztetése? Úgy gondolom, hogy igen, mivel például a Nemzeti Kisebbségi Hivatalnál? is szó volt erről. Van-e máshol még ilyen egyeztetésre váró kérdés? Tessék.
(Valaki megjegyzi, hogy a Kárpótlási Hivatal.)
Antall József: Akkor az a kérésem, hogy azt még számszerűségi szempontból pontosítsák, és akkor pénzügyminiszter úr viszont, gondolom – miután ezt hétfőn beterjesztjük, ezért akkor ahhoz számított egy hét múlva –, számíthat az expozé elmondására. Az expozéban érdemes egy kis rugalmasságot sugallni, arra rámutatni, hogy ez a stratégia kerete. Még egyszer, tehát, akkor ebben a formában, a még hiányzó vég
számok pontosításával a Kormány jóváhagyja az irányelveket. Köszönöm.
(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. II. kötet 297-303. oldalán megjelent szövege)
