1990. év

A következőkben szeretnék három dologra utalni, mielőtt átadom a szót Rabár pénzügyminiszter úrnak. Az egyik, hogy augusztus 30-­án telik le a 100 nap.? Ezt egy kicsit a sajtó a parlamenti hangulat közepette másképp exponálta, mint ahogy én a 100 napot mondtam, én ugyanis a leghagyományosabb értelemben értettem. Én úgy értettem, hogy 100 napot szokás adni egy kormánynak minden parlamentáris demokráciában mint türelmi időt, ameddig a kormány feláll, továbbá kialakítja működési rendjét, és ez egy türelmi idő. Természetesen ezt egyesek úgy értették, hogy három hónap alatt megváltoztatjuk a világot, mások pedig úgy, hogy három hónap alatt már tökéletesen fog itt minden működni, és három hónapig rendkívül türelmesek voltak. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az elmúlt három hónapban sem élveztünk semmiféle türelmet. Nem tudom, hogy még mit lehetett volna tenni, ha nem gyakorolnak türelmet velünk szemben ebben a három hónapban akár a parlamentben, akár a sajtóban. Úgyhogy, mialatt ezt időnként hangsúlyozták, a legélesebb kritikák – és főleg nem a kritikák jelentik a problémát, hanem –, a csúsztatások, hamisítások jelentek meg. dehát ez van. Annyi biztos, hogy szeptember 1­jétől számítani kell arra, hogy mind a parlamentben, mind a parlamenten kívül ezen a címen, hogy a 100 nap lezárult, szükségszerűen az ellenzék meg akarja mutatni, hogy most megkezd valamit. Tudomásom van arról, hogy megfelelő szakmai előkészületek folynak az ellenzéki pártokban, ahol szisztematikusan készülnek fel arra, hogy bizonyos pontokon konkrét, szakmailag megalapozott támadásokat, szakmailag megalapozott kritikákat, javaslatokat, interpellációkat, előterjesztéseket tegyenek. Tehát felhívom a miniszterek figyelmét arra, hogy készüljenek fel, és a tárcák is készüljenek fel arra, hogy itt folyamatosan nagyon is koncentrált támadások lesznek. Természetesen fel kell rá készülni, offenzív politikát kell elsősorban folytatni, programokkal, konkrétumokkal. A másik, amire feltétlenül szükség van, hogy a helyhatósági választásokkal? összefüggésben még inkább fogják ennek érdekében a műsort fokozni, tehát a helyhatósági választások egész időszakában fel kell arra készülni a koalíciós pártoknak és a Kormánynak, hogy támadások pergőtüze ér majd bennünket. Ennek keretében minden lehetséges gyengének vélt pontot meg fognak ragadni. Egyik pont lesz természetesen a Kormány gazdasági programja és általában a kormányprogram. A második, a gazdasági programmal összefüggésben a privatizáció és a földkérdés, a földtörvény. Erre is majd a megfelelő helyen, amikor ezt tárgyaljuk, fogok még utalni. Ilyen lesz még a vállalati tanácsok újraválasztása, amit most kiválasztottak, mivel egybeesik időben a helyhatósági választásokkal. A vállalati tanácsok ügyében először az SZDSZ és a LIGA, azután a Fidesz és a LIGA tartott tanácskozást és tett nyilatkozatokat, majd a munkástanácsok ugyanezt szintén elmondták, és számíthatunk minden szakszervezetre is. Itt is tehát fel kell készülni, és megfelelő tájékoztatásra van szükség. Általában, ugye, az jellemzi az egész közhangulatot és a jól irányított politikai hadjáratot, hogy míg az egyik oldalon azzal vádolják a kormányzatot, hogy tehetetlen, nem cselekszik, mindent megtart a régi formában, nem hajtja végre a változtatásokat, nem hajtja végre az őrségváltást, mindenütt ott maradnak az eddigiek stb. Ahol viszont hozzányúl, akkor pedig rögtön a másik oldalon a törvénytelenségek emlegetése történik. Tehát világos, hogy nincs olyan lépés, amit az ellenkező oldalról ne bírálnának. Ez egy pontig természetes, hiszen ezen alapszik egy pluralista demokrácia, és ezt meg kell szokni. Amit viszont nem lehet tenni az az, hogy a kormányzat defenzív magatartást tanúsít, és erre hívom fel a figyelmet. Ez a defenzív magatartás azt jelenti, hogy amikor megjelennek ezek a kritikák, azonnal reagálni kell. Változatlanul úgy látom, hogy az egyes tárcáknál és a minisztereknél, államtitkároknál nem elég jól működik a sajtófigyelés, nem eléggé veszik ezt figyelembe. Naprakészen, naponta meg kell szervezzék, hogy észleljék, hogy aznapon mi történt, milyen támadás, hol? Amellett, hogy konkrét offenzív politikát kell folytatni, de ezt minden esetben pontos tájékozottsággal kérem. Nemegyszer fordul elő, hogy a Miniszterelnökségről telefonálunk tárcákhoz, hogy őket érintő támadások, nyilatkozatok jelentek meg, amiről még nem tudnak miniszterek vagy államtitkárok. Ez lehetetlen. Reggel 9­kor minden miniszternek és a tárca vezetőinek tudnia kell erről. Reggel 9-­re úgy kell megszervezni, hogy tudja azt, hogy érte­e rádióban, televízióban, sajtóban olyan támadás, olyan téves beállítás, amit azonnal korrigálni kell, és az alapján azt majd eldönti. Természetesen dönthet úgy, hogy nem kíván rá reagálni ilyen vagy olyan megfontolásból. Ez politikai kérdés, de hogy ne tudjon róla, és ne legyen a döntés birtokában, hogy én erre reagálok vagy nem, az nem lehetséges. Nem kell föltétlenül saját magának reagálni, hiszen arra való, kérem, a szóvivői intézmény, hogy ne értékeljük túl ellenfeleinket azzal, hogy mindig ma­gunk nyilatkozunk. De szükség esetén szóvivői nyilatkozatként reagálni kell. Azt már el lehet dönteni, hogy interjúra hívok egy újságírót, és úgy mondom el, vagy kommünikét teszek közzé, de az nem lehetséges, hogy tévedésekre, hazugságokra, támadásokra ne reagáljunk, vagy legalábbis ne döntsünk ebben. Erre nagyon felhívom a figyelmet, és változatlanul azt ajánlom, hogy minden tárca a tárca ügyeivel kapcsolatban ezt a kérdést, a külkapcsolat, a politikai image stb. kérdése mellett elsősorban a politikai államtitkárok feladatává tegye, akiknek a parlamentben is képviselni kell a tárcát, és akikkel e feladatkörben együttműködik, természetesen a mi­niszter intencióit figyelembe véve, az adminisztratív államtitkár és az apparátus. Ez az egyik. A másik dolog, amire felhívom a figyelmet, hogy eldöntött részletkérdé­sekben az a természetes, hogy tájékoztatásokat adhatnak osztályvezetők vagy fő ­osztályvezető­helyettesek is stb., ha őket megkérdezik. De azt, hogy alapvető kérdésekben, olyan kérdésekben, amelyek az ország biztonságát, az ország külpolitikai irányvonalát, vagy alapvető szociális problémákat, lakáskérdéstől a legkülönbözőbbeket sorolhatnám most az elmúlt egy hónap tapasztalatai alapján. A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumában, ugyanígy volt a Pénzügyben, a Külügyben, mindenhol, nyilatkozatokat tesznek televíziónak, rádiónak, az tarthatatlan. Olyan kérdésekben, amelyek kormányzati kérdések, el kell érni, hogy miniszter, az államtitkárok és a helyettes államtitkári körig terjedjen csak az a kör a tárca szóvivőjén kívül, aki nyilatkozik. Általában a tárca szóvivője nyilatkozzék, de tarthatatlan az, hogy mindenki, akinek eszébe jut, nyilatkozgasson. Ez soha az életben nem volt így. Ezt is a minisztereknek mondom, s kérem, hogy a tárcán belül ezt szervezzék meg. És még egy pillanat, még erre vonatkozik. Felhívom arra is a figyelmet, hogy a sajtóval egy alapos, átgondolt program szerint kell nyilván a kapcsolatot javítani. De megfontolandónak tartom azt, hogy a sajtóval való kapcsolattartásnál mindenképpen célszerű érzékeltetni azt, hogy egy sajtót adott esetben ellátunk­e előzetes és információs hírekkel. Nem helyes olyan sajtóterméket különleges hírekkel ellátni, amelyik a Kormány iránt nem kritikus, hanem sértően támadó. Úgyhogy én a szabad­versenynek azt is részének tekintem, hogy nemcsak a sajtó versenyezhet ellenünk, de nekünk is van egy eszközünk, ez pedig az, hogy nem kell megkülönböztetés. Tehát, amikor mi közzéteszünk egy kormánynyilatkozatot, közzéteszünk vagy rendelkezésére bocsátunk a sajtónak, helytelen preferálni egyes sajtótermékeket olyan bizalmas elő­ vagy háttérinformációkkal, amelyik sajtótermék egyébként ellenségesen lép föl a Kormánnyal szemben. Többet nem akarok ehhez hozzátenni, ez még semmit sem sért. De az mégiscsak ostobaság lenne, olyan sajtótermékeket ellátni politikai ex­hibicionizmusból vagy akár naivitásból vagy jóindulatból, amelyik folyamatosan a Kormánnyal ellentétesen foglal állást. Ez az egyetlen módja annak, hogy a sajtó is a mai hisztériás hangulatból realisztikusabb legyen. A sajtó egyébként azért is hisztériás, mindenki tisztában van azzal, elég sok információval rendelkezünk és rendelkezem személy szerint is arról, mert számítanak arra, hogy a mai felfutott, mérhetetlen mennyiségű újság nem fog tudni megélni. Az itteni gazdasági szituáció mellett az emberek le fognak mondani újságokat, és az újságokról történő lemondás miatt egyes sajtótermékek már adósak, már nem fizetnek a szerzőknek honoráriumot, két hónapos elmaradásokkal vannak, komoly pénzügyi problémáik vannak. Tudtommal visszaesett már 100 ezer példánnyal a Reform,? már kevesebbet is nyomnak, de a Kurír? is, a Magyar Hírlap? és a Magyar Nemzet is a kritikus határra érkezett. a Népszabadság? még tartja magát, és a Szabad Föld? is, szóval ezek a nagy tömeglapok még rentábilisak, de ezeknek a kis lapoknak a helyzete sorban romlik. Itt az elkövetkező hónapokban a sajtó komoly mértékben fog visszaesni, tehát lapok fognak megbukni, megszűnni. Ez azt jelenti, hogy egy olyan sajtótermék, amelyiket a Kormány – mint kormányhoz közel álló független lapot akár híranyaggal, akár egyéb kormánynak rendelkezésére álló eszközökkel, minden direkt befolyás nélkül egyszerűen a piac törvényei szerint – ellát, ott a miniszter vagy a miniszterelnök interjúja is áru. Én megtagadtam a Magyar Hírlapnak az augusztus 20­-ai interjút figyelmeztetésként. Tehát ez is egy áru, és ez figyelmeztetés lehet a lapok számára, és meg is értették, már voltak nálam. Tehát ezt meg fogják sorban érteni, és nekünk ezt azért érdemes figyelembe venni. Ennyit szerettem volna a sajtóról mondani, és még egyszer felhívom a figyelmet a háttérinformációk adására, megszellőztetésre, amelyik egy normális dolog, az a piac törvényéhez tartozik, de ha ez államtitok és bizalmas anyag kiszolgáltatását jelenti, az már fegyelmi kérdés.

 

 

Antall József: Az én tudomásom szerint a Pesti Hírlap az önálló működtetéséhez ragaszkodik. Nem kívánt a Pesti Hírlap velünk semmiféle pénzügyi vagy egyéb megállapodásra jutni, nem kívánt semmiféle ilyen szervezett kapcsolatot teremteni, hanem csak deklarálta, hogy mintegy a Kormányhoz közel álló politikát kíván folytatni. Szeretném megjegyezni, hogy a Magyar Hírlap olyan utasítást kapott a Maxwelltől az átvételkor, hogy a Magyar Hírlap független, kormányhoz közel álló lapként kell, hogy működjék. Ez volt Maxwell úr utasítása, és Maxwell részéről ez minden hónapban – ez a figyelmeztetés – elhangzik. Erre vonatkozóan én a megfelelő választ megadtam, és tájékoztattam Maxwell urat arról, hogy egyáltalán nem veszem zokon, hogy a Magyar Hírlap mit ír, vagy hogy a Magyar Hírlap milyen magatartást tanúsít, csak arról tájékoztatom, hogy a Kormány nem tekinti a Magyar Hírlapot magához közel állónak. Tehát részünkről ebben a kérdésben semmit nem teszünk, de nem vagyunk hajlandók kormányhoz közel állónak tekinteni, a többi pedig már az ő dolga. A Pesti Hírlapnál elképzelhetőnek tartom, hogy közöljük, érdemes ezt meggondolni, bár jelenleg semmiféle kapcsolat nincs a Pesti Hírlap és a Kormány között, nem tekinti a Kormány sem kvázi kormánylapnak vagy bárminek. A Pesti Hírlapnak ugyanúgy, mint más újságoknak a saját döntésétől függ, hogy a Kormány irányvonalát helyesnek tartja, követni kívánja, vagy közelállónak érzi magát, vagy sem. Ezt lehet, ezt esetleg érdemes megfontolni, hogy ezzel kifejezésre jutassuk azt, hogy minekünk ehhez semmi közünk. Nézetem szerint rövid időn belül rá fog arra jönni a sajtó egy része és egyes lapok, hogy a magyar közvélemény hangulatának van egy olyan szelete, amelyik a Kormány politikai irányvonalát jelenti. Nem a Kormány tetszik vagy nem tetszik, hanem az a politikai irányvonal, amit folytat, és ezért nem érdemes a piacon ezt az irányvonalat kiaknázatlanul hagyni, mert a Kormányt keményen támadó, inszinuáló, hazug sajtó, ha mind a négy országos napilap ezt fogja folytatni, akkor ezzel tulajdonképpen egymást fogják tönkretenni. A Magyar Hírlap rendkívül nagy érdeklődéssel vizsgálja a Magyar Nemzetet, és örülne annak, hogy ha a Magyar Nemzettel történnék valami, mert ma pontosan azt írja a Magyar Hírlap, mint a Magyar Nemzet, és pontosan azt követi. Tehát egyszerűen ennek nincs értelme, ezek a lapok egymást fogják tönkretenni. Egy olyan irányvonalnak, amit a kormánykoalíció jelent, nincs napilapja. Hát ez előbb­utóbb üzletileg fel fog me­rülni. Ennyit szerettem volna most ehhez mondani.

 

 

Még csak egy információ egy mondatban. Valamennyi országban a II. világháború után és az elmúlt évtizedekben a lakáspolitika szociális jellegű irányban haladt. Ebben tehát gazdaságellenes és piacellenes intézkedések történtek még olyan országokban is, mint Franciaország. Ezeknek a lebontása az elmúlt 10­-15 évben folyt. Szóval most ez egy tendencia. Szeretném megemlíteni azt, hogy nálunk virágzóbb gazdasági rendszerekben is, mint például Franciaországban, információim szerint 10 év alatt hajtották végre egy program keretében a teljesen piacivá tételét a lakásoknak és az egész lakásrendszernek. Én nem azt mondom, hogy 10 éves programot csináljunk, csak azt, hogy ne próbáljunk végrehajthatatlan dolgokat ezen a fronton. A lakáskérdés olyan kulcskérdés, ami nélkül nem lehet a költségvetést nyilván rendbe hozni, ami nélkül nem tudunk megfelelő gazdaságpolitikát folytatni. Ugyanakkor a harmadik, ami ehhez járul, hogy a lakáskérdés nagy tömegeknél olyan alacsony szintű, és nálunk olyan mobilitáshiány van, amelyekhez egy családnál a ki ­alakult szokások, egyszerűen a költözködés ténye, szinte a költözködésről való leszokás is még hozzájönnek. Tehát azok a szokások, amelyek régen természetesek voltak. Az emberek korábban a hivataluk közelébe költöztek. Például, ha kineveztek valakit egy állásba a várba, akkor egy éven belül arra törekedett, hogy oda költözzék a család, lecsökkentve vele a közlekedést stb.­t. Ez a mobilitáshiány az egyik rákfenéje különösen az utolsó évtizedeknek, amihez természetesen a munkahelyek instabilitása is hozzájárul, és azonkívül az az alacsony jövedelmi szint, ami kialakította azt az érzést, hogy egyáltalán kimozdulni, az egy vagyon. Ezeket mind figyelembe kell venni, amikor valóban a piac szempontjait figyelembe vesszük. Lehet és elkerülhetetlen egy idő után az egyes környékeknek és környezeteknek a drágább feltételeit, előnyösebb feltételeit jelentkeztetni a lakbérekben és a lakásviszonyokban. A másik oldalon azt is figyelembe kell venni, hogy valóban ki kell mozdulni ebből az állapotból, de itt jön a hogyan kérdése. A lakáskérdést olyan kulcskérdésnek vélem, hogy azt hiszem, hogy a munkabizottságon belül ezt legsürgősebben, még variációkkal is ki kell dolgozni nagyon szorosan együttműködve. Itt azért célszerű lenne néhány külföldi rendszert tanulmányozni ehhez, az ezen a téren elért eredményeket.