1993. év

A mai napirendnél szeretném megemlíteni, hogy 13:45-re meghívtam az új minisztereket,? akik a jövő héten lépnek hivatalba, addig természetesen a jelenlegi miniszterek látják el hivatalukat. Továbbá meghívtam a már kinevezésre kerülő új politikai államtitkárokat is egy pohár pezsgőre és az ebéden való közös részvételre, ami természetesen elsősorban a Kormányból kiváló minisztertársaink búcsúztatása is ebben a körben mint az utolsó minisztertanácson, és hát ennek a részleges őrségváltásnak lesz a baráti és jubiláris formája. Úgyhogy kérem akkor ezt figyelembe venni. Utána az új miniszterek és új államtitkárok, jelöltek, akik csak akkor lépnek hivatalba, amikor az elődök távoznak, ezért minden a maga rendje és módja szerint a hatályosságnak megfelelően tart tovább. Tehát mindenki 22-e éjfélig a Kormány felesküdött tagja, kivéve Kupa Mihályt, akinek korábbi felmentésére került sor, de addig a helyettesítési rend érvényesül a pénzügyminiszter esetében is. A másik kérdés, amiről szólni szeretnék, a pénzügyi és ipari tárca speciális helyzete. Szerdán kerül sor az ipari miniszter meghallgatására, aki akkor válik ipari miniszterré, addig speciális a helyettesítési rend. Automatikusan szerdán lép hivatalba az új ipari miniszter, míg a többiek hétfőn. Kérem Kajdi államtitkár urat, hogy mind a távozó, mind az érkező minisztereket, államtitkárokat minden vonatkozásban tájékoztassa a jogokat, kötelezettségeket, lehetőségeket illetően. Mindent igyekszünk a lehetséges legjobb formában megoldani.

(Az igazságügy-miniszter felveti, hogy nála több olyan, a pénzügyi tárca által elkészített törvénytervezet van, ami a pénzügyminiszter hiányában nincs aláírva, ezért ezeket ő sem írja alá.)

Ameddig nincs új pénzügyminiszter, Szabó Tamás a kijelölt helyettesítő a helyettesítési rendben.

(Valaki megjegyzi, hogy viszont egy hétig ő sem volt.)

Akkor a magyar törvények értelmében a miniszterelnök ír alá. Nincs luk az Alkotmányon. Tehát, ha a helyettesítésre kijelölt miniszter sincs jelen, akkor automatikusan a miniszterelnök helyettesíti a minisztert. Tehát most, mivel itt van Szabó Tamás, az eddigi helyettesítési rend szerint Szabó Tamás írja alá a pénzügyminiszter helyett. A miniszterelnök mindenkor aláírhatja a miniszter helyett, és utána, ha a miniszterelnök sincs, akkor távollétében a miniszterelnök helyettesítési rendjében felsorolt személyek sorrendjében kell ezt végrehajtani.

Napirenden kívül a Kormány átalakításával összefüggésben a távozók búcsúztatása és az új tagok köszöntése.

Röviden szeretnék valamit mondani, annál inkább, mert Kupa Mihály jelezte, hogy nem tud maradni, mert időben el kell mennie, és Siklós Csabának is van egyébként egy programpontja. Én azt szeretném csak két mondatban megismételni, hogy ebben a tényleg nagycsaládban, amit alkotunk az elejétől kezdve, akik együttműködtünk, hogy próbálja meg mindenki, ha maradt is keserű szájíze, azt kiiktatni. Érezze azt, hogy egy parlamentáris demokráciában a változással nemcsak elmennek emberek, hanem vissza is térhetnek, ahogy le is írtam. Egy politikus pályafutása esetén, ha kellő életkorban van, 3-4 tárca betöltése vagy újra visszatérése reális. Megemlítek egy olasz politikust, Andreottit, akinél nehéz olyan miniszterséget találni, amit ne töltött volna be. Vagy Winston Churchill, aki körülbelül 12 tárca birtokosa volt, államtitkárságtól miniszterségig. Tehát az államtitkári és a miniszteri viseltség az nem tévesztendő össze semmilyen más foglalkozással. Nagyon fontosnak tartom, hogy az a közös szellemi alap, ami bennünket összeköt bármelyik politikai pártjából is a koalíciónak, az fennmaradjon. Pártjaink bármelyik irányzatához is tartozik valaki, az egy olyan összeköttetés és egy olyan erő kell, hogy legyen, ami közössé teszi bukásunkat és sikerünket kormányzati szinten. Nem akarom, hogy azzal vádoljanak, hogy a történelemnek dolgozunk, de meg vagyok arról győződve, hogy az utókor másképp fogja megítélni azt a szerepet, amit ez a kormányzat négy év alatt betöltött és be fog tölteni. Ma persze még nem a történelem számára dolgozunk. Reálisan nézve nekünk egy hosszú stratégiai periódusban kell gondolkodni, ami legalább egy évtized, ha nem tizenöt év. Ennek a 15 éves időszaknak Magyarország történetében, amit személy szerint feltehetően nem élünk meg mindnyájan, olyannak kell lennie, ami ebből az országból egy modern Magyarországot teremt. Ezen belül nem kizárt, és jó célnak tartanám, ha még egy választási ciklust meg tudnánk nyerni, ugyanis két választási ciklus alatt lerakhatnánk azokat az alapokat, amik kellettek Nyugat-Európában is a demokráciához, hogy utána egy politikai váltógazdaság keretében megfelelő alternatíva birtokában átadjuk a stafétabotot. Ennek az országnak esetleg ez nem is tenne rosszat, de ez történeti kérdés. Politikailag általában nem szoktak pártok arra készülni, hogy minél előbb átadják a hatalmat, kivéve, ha krízisben vannak. Most azonban nekünk az a dolgunk, hogy a négyéves periódus utolsó menetébe érkezve, lényegében egy év áll rendelkezésünkre a megalapozásra, ennek az egy évnek a megalapozására, és utána néhány hónap a választási kampánnyal egybekötött rohamra. Ez egy olyan embertelenül nehéz feladat, amit, ha végig tudunk csinálni úgy, hogy egyszerre teljesítjük a stratégiai távlatot, hiszen mi az országra, a nemzetre esküdtünk föl, nem pedig négy évre. A másik, hogy erre a hosszabb átalakulási periódusra kell berendezkedni, de ehhez végül is erre az utolsó egy-másfél évre kell felkészülnünk, és ez az egy-másfél év, ez döntő időszak lesz. Ebben az egy-másfél évben a kialakult kormányprogrammal, annak szükséges korrekciójával alkalmazkodva a világban végbemenő változásokhoz, amit nem tudhattunk minden esetben figyelembe venni. Kétségek és félelmek között éltünk e vonatkozásban, és most a régi és az új csapat, és azok, akik, remélem, országgyűlési képviselőként, bizottsági tagokként vagy más formában támogatják munkánkat, azoknak együtt kell azért dolgozni, hogy ezt sikeresen végre tudjuk hajtani. Pénzünk nem lesz sok. Sokszor olvastam történészként kormányprogramokban vagy minisztertanácsi jegyzőkönyvekben azt, 1932-ben, ’33-ban, hogy „kérem a miniszter urakat, találjanak ki olyan programot, ami nem kerül sok pénzbe, de mégis látványos”. Ez az egyik könyvemből idézett rész. Nem akarom elkeseríteni a jelenlévőket, de én is csak ezt tudom mondani, nem lesz sok pénz, de ennek ellenére kérem, hogy hasznos, pénz nélkül végrehajtható, látványos, nyerő dolgokat találjanak ki. Ez az egyik. A másik, hogy a meglévő szűkös anyagi forrásokat jól koncentráljuk. A harmadik, hogy a társadalom előtt álló olyan neuralgikus pontokat, amelyek a társadalmat legjobban izgatják, próbáljuk meg megoldani vagy legalábbis javítani. Gondolok itt hirtelen kapásból a következőkre: munkanélküliség, foglalkoztatáspolitika, oktatás, tudomány, a gazdasági életben egyes régiók kérdései, infrastrukturális beruházások és további olyan irritáló tényezők, mint a magyar áruk eltűnése részben a boltokból. Éppen Pongrácz Tiborral beszélgettem, és ő vetette föl ezt a kérdést. Ma nincs arra lehetőség, hogy MDF-piacokhoz hasonló eszközökkel tartósan lehessen valamit tenni. De igenis megvannak annak a lehetőségei a privatizációval összefüggésben piaci körülmények között, mint számos nyugati, fogyasztási szövetkezeti rendszerben, Migros? stb., mint például Svájcban, hogy olyan hálózatokat hozzunk létre, ahol a termelő és a vásárló közötti út lerövidítésével a magyar áruknak biztosítani tudjuk a piacra jutását. A lakosságnak azt az ingerlékeny állapotát, amikor nem jut olcsóbb áruhoz, és drága külföldi áruval van bármilyen okból ellátva a magyar üzlethálózat, ez mind rendkívül súlyosan esik a latba. Az a szellemiség és az a probléma, ami nemegyszer kétségbeejtő kell, hogy legyen számunkra, amikor jobb sorsra érdemes emberek tesznek akár nyegleségből olyan kijelentést, hogy mennyivel jobb volt az átkosban, vagy hogy nem is éreztük annyira rossznak az orosz megszállást, hiszen olcsóbban lehetett porszívót és benzint venni a lopott áruból. Az emberek sajnos nem igazán értékelik azt, hogy mit jelent a szovjet csapatok kivonulása. Nem értékelik, hogy mit jelent az ország önállósága. Azt mondják, hogy nem érdekel bennünket a demokrácia, nem érdekel, hogy most lehet szabadon utazni, ha nincs miből. Most ezek csak olyan kérdések, amelyek a hétköznap embere számára felvetődnek. Ő nem hajlandó eszmei távlatokban, sőt még a saját érdeke szempontjából sem hosszú távon nézni ezeket a kérdéseket. Ezért kulcskérdés, hogy tartalmilag mindent megoldjunk, amit lehet, és az emberek megértetése minden vonatkozásban érvényesüljön. Ez kutya kötelességünk. A másik, hogy a Kormányon belül, a Kormány kabinetjeiben intenzívebbé kell tenni a döntés-előkészítést. Értem alatta elsősorban a Gazdasági Kabinetet, annak miniszteri szinten való működtetését, a szakbizottságokkal történő kibővítését is. Vagy a Nemzetbiztonsági Kabinetet, amibe beletartozik mindaz, ami széles értelemben a nemzetbiztonságot érinti. Fontos a humánpolitika és az ifjúságpolitika összevont formában történő döntés-előkészítése is. Mindemellett nagyon fontos, hogy a tudománypolitika érvényesüljön ott, ahol ennek koordinálására szükség van. Mindezeket összegezve én azt kérem, hogy a kormányzati munkában érvényesüljön nagyon szilárdan a szolidaritás, beleértve a kontinuitást is. Nem fordulhat elő az, hogy kormánydöntés után ellentétes megnyilatkozásokra kerüljön sor. Az előkészítése során viták lehetnek, sőt magában a Kormányban is, de kormánydöntés után vita már nincs. Miniszterek és államtitkárok kötelessége, hogy a parlamenti bizottságok előtt a minisztériumuk ne foglalhasson úgy állást, hogy ez a minisztérium ellenzi, a másik minisztérium pedig nem, ugyanis ezáltal a bizottsági ülésen a Kormány folytat vitát. Közjogi értelemben nincs minisztérium, a minisztérium csak a miniszter hivatala. Tehát amikor a miniszteri felelősség érvényesül, a miniszternek ki kell kényszeríteni a tisztviselői karánál, hogy előbb történjen meg a koordináció. Szakértői véleményekre lehet igen-nemmel felelni, de ennek kormányzatilag összehangoltnak kell lenni. Én ezt nagyon határozottan kérem a Kormány további munkájában, és kérem az újaknál, hogy ezekre legyenek tekintettel. Én a toleranciában és a szabad megnyilvánulásokban nagyon messzire elmentem, de most elmondom, hogy a hátralévő másfél évben, amikor a választások izgalmi állapotában, egy kampányperiódusban kell a Kormányt működtetni, nem tűrhetem el mint miniszterelnök azt a magatartást, ami ezzel ellentétes. Úgyhogy sem más párthoz való tartozás, sem egyéb ok vagy filozófiai ellentét ezt nem teszi lehetővé, hogy a Kormány véglegesített döntése, állásfoglalása után valaki másképp foglaljon állást. Ha emberileg nem tudja összeegyeztetni az álláspontjával, a konzekvencia levonása az egyetlen lehetőség, magyarul a lemondás. Ezt nagyon komolyan kérem figyelembe venni. Addig, ameddig kialakul viszont az álláspont, ugyanígy kötelessége mindenkinek elmondani az ellentétes véleményét. Az nem lehetősége, hanem kötelessége. Csak, amikor a Kormány meghozta a döntését az egyetemleges felelősségével, azután akkor már nincs más út. A távozóknak elmondtam az előbb, szeretném, ha sérelem nélkül, politikusként viselnék azok is, akik különböző körülmények miatt nem maguk mondtak le, hogy ne szakítsák meg velünk a kapcsolatot, és ne a sérelem munkáljon bennük. Mindnyájunkat ez a sors fogja érni, előbb vagy utóbb. Ez a politikusi sors. A Kormánynak úgy kell biztosítani a távozni akarók távozását, hogy az a legkisebb fájdalommal történjék, és az ő súlyuk, presztízsük és épülésükre sem szolgál az apró sértettségi megjegyzések megtétele. Az újak pedig barátian vegyék át az ügyeket, ne járjanak úgy, mint mi, hogy jóformán a legtöbb esetben szóba sem állhattunk az elődeinkkel. A legtöbb miniszter esetében az volt a helyzet, hogy nem voltak hajlandók még csak átadni sem semmit, hanem bolyongva kellett bemenni az épületekbe. Most azonos pártállásúaknak vagy azonos irányzatúaknak kell a legjobb szándékkal átadni az ügyeket. Azt, hogy ki mikor vesz át egy tárcát, és életművének abból mely szakasza marad meg, az saját magán is múlik, és a történelmi utókor ítéletén, de semmiképpen nem azon, hogy az átadás hogyan történik, illetve, hogy nem adja át. Én sohasem szerettem alacsonyabb beosztásban vagy intézetvezetőként sem azt, aki annak drukkol, hogy ne sikerüljön az utódjának. Én egész életemben arra törekedtem, hogyha átadtam egy munkakört, akkor annak teljes mélységét elmondtam, anélkül, hogy köteleztem volna annak folytatására. de minden támogatást megadtam neki, mert mindig az volt a véleményem, hogy az élet bárhová állít bennünket, bármilyen időre, azt nem tagadhatjuk meg, és az életünk egyik legfontosabb szakasza, és életművünk része marad, bárhogy is távozunk. Ebben a kabinetben nagyon sokan vagyunk olyanok, akik kedvezőtlenebb körülmények között korábban néhányszor távoztunk nem éppen békés munkaátadások közepette. Úgyhogy én ezt szerettem volna elmondani, a távozóknak pedig még azt, hogy továbbra is a barátaink, és mindent megteszünk, hogy megkönnyítsük dolgaikat. Kajdi államtitkár úr mint közigazgatási államtitkár, a minisztertanács hivatalos jegyzője, hogy ne mondjam, Bárcziházi Bárczy István, köteles mindenről gondoskodni. Ugyanígy az újaknak minden tájékoztatást megad, és ha bármi ügyes-bajos problémájuk van, akkor forduljanak hozzá. Egyben kérem a tárcák régi tulajdonosait, hogy segítsék az újakat, és az újakat pedig arra, hogy a régieknek is könnyítsék meg a távozásukat, és egyben tőlük kérjenek tapasztalatot. A kormányátalakítás alapelvét elmondtam, az újak mind vagy minisztériumból jönnek, akár mint államtitkárok vagy más beosztásból vagy más tárca éléről vagy pedig az Országgyűlés olyan bizottságaiból, ahol ugyanezekkel a kérdésekkel a törvényhozás oldaláról már foglalkoztak. Senki olyan nem érkezett a Kormányba, aki teljesen kívülről jönne, nincs is idő másfél év alatt egy ilyet megtanulni. Azok, akik távoznak, kérem, hogyha kipihenték magukat, és eljutnak abba a lelkiállapotba, amikor kezdik élvezni, hogy lerakták a csomagot, akkor keressenek meg, ha bármi van, és szeretném megbeszélni velük is a továbbiakat, és külön, speciális feladatokra felkérni őket. Elmondtam az MDF frakcióülésén is, kérve a saját frakciómat, hogy a bizottságok újraválasztásánál, a pótlásoknál vegyék figyelembe a nagy tapasztalatú miniszterek, államtitkárok bekapcsolását. Azok, akiknek félbemaradt esetleg most a munkája, hiszen nem lehet kormányátalakítást úgy végrehajtani, hogy valakinél ne maradjon félbe valami, éppen ezen az úton, a törvényhozás útján tudják folytatni a megkezdett mű befejezését, amely mindenkor közös műve lesz a távozóknak és az érkezetteknek. Hát ennyit szerettem volna elmondani, és köszönöm, hogy meghallgattak. Azt is elmondhatom, bárkinek bármilyen egyéb feltételezése van, ahogy sok mindenkinek volt bizonyára rossz érzése. Egyáltalán nem volt könnyű számomra sem a döntés, sem a végrehajtása mindennek, mégis alkotmányjogi felelősségem és politikai felelősségem tudatában a legjobb hittel tettem ennek eleget. Azt is megmondom, mivel ilyen kritikák is elhangzottak a túloldalról, hogy későn került sor az átalakulásra. Lehet, hogy később került sor, mint ahogy egyesek más szempontból ezt várták volna, de én úgy gondoltam, hogy egy-egy nagyobb krízist vagy lehetetlen helyzetet, ami mindig egyéni lehet, előbb meg kell oldani. Pontosan ez a hátralévő egy, másfél esztendő az az időszak, amikor ezt végre lehetett hajtani, azért, mert a választások utolsó három-négy hónapja már nagyon erodál egy kormányt. Akik katonák voltak, tudják, hogy szökellni lehet a rohamvonalig, de a rohamvonaltól már csak rohanni lehet. Mi elérkeztünk a rohamvonalig. Tehát ezt most lehetett végrehajtani, és ez valóban az utolsó alkalmas időszak erre. Nem ebben és nem a személyi vonatkozásokban, de a Kormány politikájának bizonyos megszilárdításában és bizonyos dolgok végrehajtásában tettem volna lépéseket már 1992. augusztus 20-ától kezdve. Ezt meg kell nyíltan mondanom. 1992. augusztus 20-a volt számomra a tervezett fordulópont, az a Szent István-napi ünnepség, a nyár és a készülő őszi politikai élet, amikor bizonyos dolgokat végre kellett volna hajtani, és úgy gondoltam, hogy politikailag az a legkedvezőbb helyzet. Éppen azért, mert az országban jó hangulat is volt relatíve még a nyár folyamán. A világszövetség jelenlétével, a politikai ellenfeleink szokásos évi több hónapos nyaralása Amerikában és más külföldi helyeken kellemes levegőjűvé tette részben az országot. A parlament hiánya és szabadságra nem menvén nyugodttá tette számomra a dolgok átgondolását. Ez lett volna az az időszak, amikor a költségvetési tárgyalásokig számos politikai dolgot tehettünk volna. Az SZDSZ politikailag rendkívül súlyos helyzetben volt. Nagyon jók voltak a feltételek, és akkor csapódott be nagyon szerencsétlenül Csurka Istvánnak a tanulmánya, ami folyamatos defenzívára kényszerített bel- és külföldön. Ezért nem tudom eléggé elítélni, függetlenül attól, hogy az írása tükröz közvéleménybeli hangulatokat, lehetnek benne jó szándékú mondatok is, de egészében mint mű, óriási nehézségeket okozott mind kül- és belpolitikában. Olyan gazdaságpolitikai dilettáns megjegyzésekkel, amelyek lehetnek demagógok, de károsak voltak. Szeretném világosan a Kormányban azt kifejezésre juttatni, hogy a koalíció az egy meghatározott nemzeti, demokrata és kereszténydemokrata vonalon megy, ahol amíg én kormányfői tisztet töltök be, semmiféle engedmény, egy fikarcnyi baloldali szélsőség, sem egy fikarcnyi jobboldali szélsőség nem kaphat helyet. Aki itt akármelyik oldalról demagóg politikai elképzelésekkel érkezik vagy tartózkodik, vagy ezen az úton kíván haladni, akkor kérem, hogy időben szóljon. Ez a Kormány európai kormány volt és marad, és szilárd nemzeti és jogállamiságon alapuló kormány, mást semmilyen körülmények között nem tűrünk el. Ami pedig azt illeti, nemzeti magatartásban, önállóságban, függetlenségben, a függetlenségért való küzdelemben az ország szuverenitásáért, a szovjet csapatok kivonulásáért, a bennünket megkötő nemzetközi szervezetek lebontásáért folyó küzdelemben nem vagyok hajlandó senkitől tudomásul venni semmiféle megjegyzést. Szintén kellemes ellenségeket szereztem magamnak, amikor azt mondtam a választások idején, hogy liberalizmusra ne oktassanak azok, akik előttem csasztuskát? jártak, mint Heller Ágnes és mások az ötvenes években. Nem vagyok hajlandó sem nemzeti, sem hazafias szempontból, különösen a magyarkodóktól – nem akarom Adyt végigidézni –, semmiféle tanítást és kioktatást elfogadni sem magyar kérdésben, sem nemzeti kérdésben, sem demokráciában. Úgy érzem, hogy ezt a Kormány nevében is mondhatom. Senki nem szorul arra, hogy bennünket vizsgáztassanak olyan emberek, akik akármilyen irányba hajlandóak voltak érvényesülni, tehetséggel rendelkezve ugyan. Ezekkel nem vagyok hajlandó még csak összehasonlítani sem az életutamat. Ennyit szerettem volna most elmondani, és nagyon őszinte, baráti szavakkal megköszönni sokat próbált barátaimnak, akik a Kormányból most kiválnak, és őket továbbra is minden vonatkozásban körünkhöz tartozónak kérem tartani. egyben köszöntöm az újakat, akiktől azt kérem, hogy először nézzenek körül, és csak aztán tüzeljenek, amikor már jól forgatják a pisztolyt, és kapásból csak akkor lőjenek, hogyha önvédelemből ez azonnal szükséges. Köszönöm szépen.

(A cikk a VERITAS-nak a Magyar Napló Kiadó által a Batthyány Alapítvány anyagi támogatásával kiadott, Dévavári Zoltán és Kajdi József szerzők által készített „MI EZT VALLJUK” napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai c. I. kötet 396-403. oldalán megjelent szövege)